Vissza nem térítendő, megemelt összegű támogatással járul hozzá az álláskeresők számának csökkentéséhez és a gazdaság élénkítéséhez a kormány.
Dr. Gulyás Zoltán 2️⃣5️⃣ éven keresztül becsülettel szolgálta a csornaiakat és a rábaközieket a megye közgyűlésében. 
Most azonban lemondott mandátumáról, azért (ahogy ő fogalmazott), hogy előre engedje a fiatalokat. 


Zoli, mindent köszönünk! Nélküled a csornai Fidesz sem lenne az, ami. 🤝🍊
Jó egészséget kívánok, barátom! 
Vissza nem térítendő, megemelt összegű támogatással járul hozzá az álláskeresők számának csökkentéséhez és a gazdaság élénkítéséhez a kormány.
Nagy győzelem született április 3-án, soha ennyien nem szavaztak egy politikai közösségre.
Ehhez óriási szükség volt a segítőkre, munkatársakra, aktivistákra. Móring József Attilaválasztókerületében…
🟠Isten, áldd meg a magyart
️
Már folyik a mérlegelés, átvizsgálás, ...
Hajrá, magyar birkózók! 🤼🇭
Április 30. – A méhek napja
Ez idő tájt teljesedik ki az élet a kaptárban. Fontos, hogy vigyázzunk ezekre az apró élőlényekre, hiszen nem túlzás azt mondani, hogy nélkülük nem lenne élet ezen a bolygón…

A filmművészet azért kiemelten fontos kulturális értékünk, mert abban mintegy összegződnek más művészeti ágak is (kép, zene, színjátszás, szöveg), a mozikban a vetítések tömegeket vonzanak, a…
A Városliget, ahogy még nem látták. A Ballon-kilátóval, a Liget Budapest Projekt új látványosságával visszatér a több mint 120 évvel ezelőtti attrakció. Milyen a kilátás a Szinyei Merse Pál ihlette…

A Hit Rádió Polkorrekt műsorában arról, hogy mi a Fidesz politikája
Kárpátaljára vezettem a Hungary Helps - Magyarország segít program misszióját.
A Kelet-Ukrajnából ide menekült emberektől a pusztulás történeteit hallottam meg a veszteségeikről. Lebombázott házak,…