Egy hónap múlva választás, célegyenesben a kampány. Hogy látja a kormánypárt esélyeit

Kilenc napja teljesen új helyzet van: háború tört ki a szomszédunkban. Az ellenzék háborúhoz való hozzáállása pedig világosan mutatja, micsoda veszélyben lenne ez az ország, ha a baloldali vezetők vennék át az irányítást. A felelőtlen nyilatkozataik nagyon súlyos veszélybe sodorhatják ezt az országot. Egy ilyen helyzetben egy kormánynak nem lehet más a célja és a feladata, minthogy megóvja az embereket és biztosítsa, hogy országa nem fog belekeveredni a háborúba.

Ehhez képest az ellenzék katonákat, fegyvereket küldene Ukrajnába, valamint megengedné, hogy fegyvereket szállítsanak az országon keresztül.

Erről is szól a döntés április 3-án, hogy egy felelős kormány irányítja majd az országot, amely a stratégiai nyugalom erényét gyakorolva kizárólag a magyar emberek érdekét tartja szem előtt, vagy egy olyan kormány, amely valamiféle nemzetközi elvárásoknak történő megfelelés céljából akár magyar emberek biztonságát is hajlandó feladni.

Tegnap, 85 éves korában örökre elaludt Marosi Paula vívóbajnokunk.
Olimpiai-, és világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok tőrvívónk 1936-ban született Budapesten.
Honvédos és Dózsás színekben versenyzett,…

Szokolyán mindenki békét akar, és nem akarja, hogy Magyarország belesodródjon a konfliktusba. A baloldal veszélyesen össze-vissza beszél. Nekünk Magyarország biztonsága az első!

A kormány az elmúlt napokban nem tévesztette el a lépést, és a következő hetekben sem fogja eltéveszteni, mert a legnehezebb pillanatokban is képesek leszünk megőrizni nyugalmunkat.

Nem fogjuk…

Mindannyiunk érdeke, hogy a Nyugat csakis olyan háborús szankciókat vessen ki, amelyek nem érintik az energiabiztonságot, és nem növelik az egekbe az energia árát.

Isten éltesse Balázs Pétert! 🙏
Fontos üzenet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől: Bízzunk Istenben, de a szavazófülke legyen a mi csattanós válaszunk, hogy örökre elvegyük e tehetségtelen…

️ Könnyű különbséget tenni a messzi muszlim világokból érkező tömegek jobb remény életében Európa felé irányuló áradata és az ukrán-orosz háború miatt Magyarországra átmenekülő ukránok megsegítése…

Látogatás a nemrég felépült Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvodában, majd előadás a helyi református gyülekezet Kanizsai esték című rendezvényén

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média