️ Könnyű különbséget tenni a messzi muszlim világokból érkező tömegek jobb remény életében Európa felé irányuló áradata és az ukrán-orosz háború miatt Magyarországra átmenekülő ukránok megsegítése között.
Akik messziről jönnek, átjönnek jó néhány biztonságos harmadik országon, őket ott kell ellátni, és nekik ott kell segíteni.
️ Aki a szomszédból menekül, annak segítséget kell adni.
Gyurcsányra, Márki-Zayra és a baloldalra nem lehet sem békeidőben, sem háborús időben számítani.
A baloldal számára még egy háborús időszakban is kizárólag csak a hatalom megszerzése a fontos.
️ Most stratégiai nyugalomra van szükség.
Magyarországnak nem szabad belesodródnia ebbe a háborúba.

#orbánviktor
#fidelitas

Látogatás a nemrég felépült Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvodában, majd előadás a helyi református gyülekezet Kanizsai esték című rendezvényén

„Akié a föld, azé az ország” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ma a Gazdakongresszuson rámutatva arra, hogy a magyar földnek magyar kézben kell lennie, mert a mezőgazdaság és az agrá…

Mi, magyarok ott szeretünk meghalni, ahol megszülettünk, és ott szeretjük felnevelni a gyerekeinket is.

Most nem mehetünk vissza a legrégebbi időkbe, amikor lesöpörték a padlást, meg elvették a földet, vagy amikor a legutóbbi baloldali kormány idején a magyar mezőgazdaság kibocsátása és a teljesítménye…

Nem engedjük, hogy Magyarország belekeveredjen egy ilyen fegyveres konfliktusba, ehhez viszont határozott és cselekvőképes kormányra van szükség.

Most nagy a tét: április 3-án legyünk ott mindannyian!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média