Mi, magyarok igenis kíváncsiak vagyunk saját hazánkra

Az elmúlt nehéz időszakban is a magyarok összefogtak, és amíg a kormány fejlesztési támogatásokkal segítette a turisztikai szektort, addig az emberek bizalmat szavaztak a hazai vendéglátóknak.

Világjárvány ide vagy oda, a magyar belföldi turizmus sikeres tudott maradni, számtalan szép pillanatot okozva akkor, amikor erre talán a legnagyobb szükség volt.

Van tehát miért fejleszteni, és van mire büszkének lenni. Ezért is vagyunk ma itt, a Gyulai Várfürdőben

Délelőtti interjúmaraton

A Karc FM riporterével a nemzetközi NGO-k sajtóbefolyásoló tevékenységéről és az áprilisi választásokba való lehetséges beavatkozásról volt szó.

A Demokrata a napokban…

A Zrínyi Kiadó könyvei - köztük Zrínyi Miklós hadtudományi munkái - gyarapítják mától a Hungarikum Liget könyvtárát.
Padányi József és Isaszegi János vezérőrnagy, valamint Talabos Tibor ezredes úrral…

Jó látni, hogy Magyardécse is fejlődik. A nemzeti kormány támogatásának is köszönhetően, az emberek egyre inkább érzik azt, hogy jó magyarnak lenni.

🟠 2010 óta a magyar kormány 3,5-szeresére növelte a családtámogatásokra fordítható összeget.

A 12 éve épülő családtámogatási rendszer nagyon eredményes.

Magyarország előre megy, nem hátra!…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média