Válasz Takács Lajos ajkai kórházzal kapcsolatos kérdésére:

Tisztelt Takács Lajos!

Még válaszom elején szeretném leszögezni, hogy az ajkai Magyar Imre Kórházban nem történt osztálybezárás. Tisztában vagyok vele, hogy többen próbálkoztak olyan fals információk terjesztésével, amelyek igyekeztek ideiglenes átszervezéseket osztálybezárásként feltüntetni. Ezért is tartottunk sajtótájékoztatót a kórház vezetésével december 20-án, ahol minden ilyen híreszteléssel kapcsolatban elmondtuk, hogy nincs szó bezárásról. Ahogy mindenki láthatta, az átszervezett ellátások rögtön visszatértek a negyedik hullám enyhülésével, bizonyítva a rosszindulatú pletykák hamisságát.

Arra kérem Önt és minden érintett lakost, hogy kísérjék figyelemmel a kórház és a járványügyi szakemberek hivatalos kommunikációját és kizárólag ezeknek adjanak hitelt. Osztály és kórházbezárás tehát nem lesz, a koronavírus terjedését és hullámait azonban nem lehet megjósolni. Az egészségügyi dolgozók minden nap azért tevékenykednek, hogy visszatérhessünk a normális kerékvágásba, ne nehezítsük a dolgukat fölösleges feszültségkeltéssel!

Tisztelettel,
Dr. Navracsics Tibor

„A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget és a nemzetet válasszák a multikulturalizmussal szemben” - Orbán Viktor.

🟠 Összesen 561 milliárd forint érkezik mától a bankszámlákra családi adó-visszatérítés formájában azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést.

☝️ A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer…

Az Eurostat lakhatási viszonyokat vizsgáló adataiból kiderül, hogy az EU-n belül Magyarországon az egyik legalacsonyabbak a lakhatás költségei.

Itthon a magyarok átlagosan körülbelül a jövedelmük…

👉A 2️⃣5️⃣ év alatti fiatalok februártól már több fizetést kapnak kézhez a személyi jövedelemadó-mentesség miatt.

Magyarország előre megy!

A mezőgazdasági termelés hatékonysága szempontjából kulcsfontosságú a talaj tápanyag utánpótlása. Éppen ezért a trágyafeldolgozó üzemek létesítésére és fejlesztésére nagy szükség van. Ezt teszi…

🙏 Köszönjük Müller Cecíliának, hogy már két éve fáradhatatlanul vezeti a koronavírus elleni védekezést, és folyamatosan tájékoztat minket a járvánnyal kapcsolatban.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média