Az Eurostat lakhatási viszonyokat vizsgáló adataiból kiderül, hogy az EU-n belül Magyarországon az egyik legalacsonyabbak a lakhatás költségei.

Itthon a magyarok átlagosan körülbelül a jövedelmük tizedét (13,3%-át) költik a lakhatáshoz szükséges kiadásokra, amely arány jóval alacsonyabb, mint az EU-s országok több mint 20%-os átlaga.

Ehhez képest 2010-ben a magyar polgárok a jövedelmük több mint negyedét (25,2%-át) fordították erre a célra.

A lakhatás megfizethetővé válásában döntő szerepet játszott a rezsicsökkentés, hiszen a távhő, a gáz és az áram ára átlagosan 25%-kal csökkent, ami nagy könnyebbséget jelent a háztartásoknak. Sokat jelent továbbá az is, hogy 2010 óta a bérek – ideértve a minimálbért is – folyamatosan emelkednek. Ennek köszönhetően pedig a minimálbér vásárlóereje 12 év alatt mintegy a kétszeresére nőtt!

Az európai energiaválság közepette különösen fontos, hogy ezeket az eredményeket továbbra is megőrizzük!

👉A 2️⃣5️⃣ év alatti fiatalok februártól már több fizetést kapnak kézhez a személyi jövedelemadó-mentesség miatt.

Magyarország előre megy!

A mezőgazdasági termelés hatékonysága szempontjából kulcsfontosságú a talaj tápanyag utánpótlása. Éppen ezért a trágyafeldolgozó üzemek létesítésére és fejlesztésére nagy szükség van. Ezt teszi…

🙏 Köszönjük Müller Cecíliának, hogy már két éve fáradhatatlanul vezeti a koronavírus elleni védekezést, és folyamatosan tájékoztat minket a járvánnyal kapcsolatban.

Kedves Barátom!

Találkozzunk 2022. február 10-én, 17 óra 30 perckor.
Helyszín: Kisoroszi Művelődési Ház és Könyvtár (Hősök tere 1.)

Olyan összetartó közösség létrehozását és működtetését szeretnénk…

Ezeket az adatokat és tényeket csak az nem látja, aki nem akarja!

️ A magyar gazdaság az elmúlt öt évben az uniós átlagnál jobban teljesített, az előrejelzések szerint pedig ez a jövőben sem lesz…

Célunk egy olyan ország, amely komoly célokat tűz ki maga elé, és van ereje, hogy megvalósítsa őket.

Egy olyan ország, ahol az élet, ha dolgos, kemény is, de méltó és igazságos, értelmes és boldoggá…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média