Számos magyar edző és szakember járult hozzá az elmúlt évtizedekben a török futball fejlődéséhez, de ennek a kapcsolatnak nem csak a múltja, hanem a jelene is erős, elég csak Szalai Attilára vagy Varga Kevinre gondolni.

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége: Anyagi, jogi és lelki támasz a magyar covid­árváknak. Szeretnénk olyan támogatókat megnyerni, akik a következő években rendszeresen segítenek,…

A gyermekvédelmi népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot.

A magyar gyerekek neveléséről a magyar szülők dönthetnek, és nem brüsszeli LMBT lobbisták.

Nogami Kotaro Japán
földművelésügyi-, erdészeti- és halászati miniszterrel találkoztam hétfőn délelőtt Rómában. A kétoldalú megbeszélésen az is elhangzott, hogy Japán a legjelentősebb távol-keleti…

Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.

Csak a közös népakarattal védhetjük meg a gyermekeinket.

Sajtótájékoztatóval indítottam a hetet.
10 milliárd forintos program indul startupok támogatására a Széchenyi Alapoknál, ezt jelentettük be Jobbágy Dénes elnök-vezérigazgatóval.
A cél az, hogy a…

Hatalmas szív és akarat, erő és odaadás. Szorítunk Márton Anna vívónőnknek, aki sérülten győzte le első három ellenfelét. Anna, veled vagyunk, kitartás!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média