Nogami Kotaro Japán
földművelésügyi-, erdészeti- és halászati miniszterrel találkoztam hétfőn délelőtt Rómában. A kétoldalú megbeszélésen az is elhangzott, hogy Japán a legjelentősebb távol-keleti célpiaca a magyar élelmiszeripari termékeknek. Szeretném megköszönni hogy bevezették a regionalizációt, így szállíthatunk sertéshúst Japánba. Minden tiszteletem Japáné az Olimpiai játékok megszervezése és megtartása miatt.
Miniszter úr köszönöm a találkozót!

Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.

Csak a közös népakarattal védhetjük meg a gyermekeinket.

Sajtótájékoztatóval indítottam a hetet.
10 milliárd forintos program indul startupok támogatására a Széchenyi Alapoknál, ezt jelentettük be Jobbágy Dénes elnök-vezérigazgatóval.
A cél az, hogy a…

Hatalmas szív és akarat, erő és odaadás. Szorítunk Márton Anna vívónőnknek, aki sérülten győzte le első három ellenfelét. Anna, veled vagyunk, kitartás!

Vissza-visszacsengenek a fejemben Dénesfa polgármesterének jótanácsai a Magyar Falu Programhoz.

Valamit jól csinálunk, hisz a hétvégén 9️⃣ (!) fejlesztést “avattunk”, amelyekben döntő szerepet…

Munkareggeli Rómában Milva Ekonomi Albán agrárminiszter asszonnyal. Mindketten elkötelezettek vagyunk a két ország közötti agrár szakmai,üzleti és egyetemi kapcsolatok kiszélesítésében.
Értjük egymást…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média