Az igazi
fejlesztések és munkahelyek Mátészalkán
️Magyar felajánlás
️
Ma újabb videoegyeztetes, ezúttal a V4-es külügyminiszterekkel, majd később kiegészülve a Keleti-Partnerségben résztvevő országokkal.
Mindannyian védekezünk, küzdünk a világjárvány kihívásaival szemben. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy segítsünk egymásnak. Ezért ma felajánlottam a visegrádi és a keleti partnerségben velünk együttműködő országoknak, hogy a magyar kormány teherszállító repülőgépét a rendelkezésükre bocsátjuk minden olyan esetben, amikor az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket kell szállítaniuk.
Az első ilyen segítség ma meg is történik, hiszen a repülőnk ma nem csak az általunk, hanem a georgiai barátaink által vásárolt oltóanyagot is elszállította Pekingből.
/posztok.hu
A momentumos Cseh Katalin támadja a vakcinabeszerzést és a külügyminisztert.
A baloldalnak az, hogy magyar érdek, nem jelent semmit.
Itt a válaszom.
🏋️
️ Mi már étterembe, színházba vagy edzőterembe is mehetünk, máshol még kijárási tilalom van.
A magyar oltási program Európa-bajnok!
A Bajor Vadászszövetség (BJV) elnöke, Ernst Weidenbusch a mai beszélgetésünk során megerősítette a Szövetség kiállítói szándékát az 

