Újabb darabokat kaptunk vissza a vírus előtti életünkből, köszönhetően annak, hogy 4 millió fölé emelkedett a beoltottak száma.
Azt kérem Önöktől, hogy továbbra is tartsuk be a szabályokat, vigyázzunk…
Milliók a városi művelődési házak elmaradt bevételeinek pótlására
Választókörzetem városainak művelődési házai a járvány miatt jelentős bevételkiesést voltak kénytelenek elkönyvelni. Az előadások törlése és ezáltal a jegyértékesítések elmaradása előre nem tervezett nehézséget eredményezett számukra.
Az EMMI kultúráért felelős államtitkárságával együttműködésben sikerült a probléma ellensúlyozására megoldást találnunk. A kedvező fejleményekről néhány hete értesítettem választókörzetem városainak polgármestereit, és kértem őket az igénylések beadására.
Örömmel jelentem, hogy a pozitív döntésnek köszönhetően Siófok kilenc millió, Tab, Balatonföldvár, Zamárdi és Igal pedig négy-négy millió forint állami kompenzációban részesültek.
Köszönöm a kormánynak és különösen Fekete Péter államtitkár úrnak a segítő közreműködést, és az állami kompenzációhoz szükséges források biztosítását!
Újabb darabokat kaptunk vissza a vírus előtti életünkből, köszönhetően annak, hogy 4 millió fölé emelkedett a beoltottak száma.
Azt kérem Önöktől, hogy továbbra is tartsuk be a szabályokat, vigyázzunk…
A mentők napja alkalmából ezúton is hálásan köszönöm a mentősöknek, hogy számíthatunk rájuk!
Isten éltesse mindannyiukat!
👍🇭

Karácsony Gergely: "Orbán alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok”.
Gergely! A politika nem szépségverseny!
Itt a rátermettség számít!
Kezdődik a buszvégállomás felújítása Komáromban.
A pályázatnak köszönhetően új elektromos busz közlekedik majd napi rendszerességgel Észak- és Dél-Komárom között.
Tovább a hírre: http://www.komarom.hu/…
Ismét stúdióban - OVTV
Adásban hétfőn.
Szavazzon az Év Kerékpárútjára az alábbi linken!
️ https://www.facebook.com/media/set/?vanity=aktiv.magyarorszag&set=a.1170870856688657
Legyen az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút az Év Kerékpárútja!
️
️🚴…
Bábolnai Televízió kérdezett, válaszoltam.
Székesfehérvár