400 ezer Magyarországnak, 200 ezer grúz barátainknak! Rövidesen felszállás Pekingben

Újabb lépéssel közelebb a megvalósulás felé

Magyarország Kormánya nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította azt az útfejlesztési programot, amelynek eredményeként régóta várt…

️A legkisebb települések is fontosak

A déli határtól néhány kilométerre fekvő Hódunán és Budzsakon jártunk. A Hercegszántóhoz tartozó településrészekre tervezett fejlesztésekről egyeztettünk Varga…

Köszönet és elismerés a mentősöknek

A mentődolgozók közösségének ereje és értéke a szakma iránti elhivatottságban, az összetartásban és a segíteni akarásban rejlik. A jelenlegi járványhelyzet is…

Az oltás életet ment!

Minél többen regisztrálunk és oltatjuk be magunkat, annál hamarabb kapjuk vissza a régi életünket!

Több mint 470 millió forintos beruházás valósult meg Bácsbokodon

A Sole-Mizo Zrt. 5 milliárd forintos beruházás keretében fejlesztette 3 telephelyét, amelyhez a kormány összesen 2,2 milliárd forintos…

Több tiszteletet a vidéki embereknek!

Jakab Péter egy interjú során a vidéki embereket tudatlannak, egyszerűnek nevezte. A Jobbik elnöke szerint a nagyvárosokban „az emberek azért tájékozódnak,…

Jól haladnak a fejlesztések Nagybaracskán

Ezúttal összesen több mint 40 millió forint támogatásból hajthat végre beruházásokat a település. TOP forrásból a község egy nyolc férőhelyes mini bölcsődét…

Közel 560 millió forintos projekt zárult le a Bezerédi-Duna-ágnál

A Bezerédi-Duna-ág területe az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben feltöltődött, az egykor jellemző ártéri élővilág egyre inkább…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média