Minél több szálon kötődünk egymáshoz, annál inkább érdekeltek vagyunk egymás sikereiben, és annál nagyobb eséllyel oldunk meg konfliktusos kérdéseket is. Ezért nincs megállás a közös fejlesztések terén:

️A ma aláírt megállapodások nyomán megnyílik 2 határátkelő: Elek-Ottlaka és Dombegyház-Kisvarjas között.

️2024-től pedig létrejön a 3. autópályakapcsolat a két ország között Mátészalka-Csenger-Szatmárnémeti útvonalon.

️Valamint befejezzük a Békéscsaba és az országhatár közötti vasút kétvágányosítását, így 2024-től Budapest-Bukarest, Budapest-Konstanca között végig két vágányon haladhat majd a vasúti forgalom.

👏 Az orvosok és ápolók munkáját, akik a járvány frontvonalában dolgoznak, az új költségvetésben is el kell ismerni.

️ Az orvosi fizetések két év alatt átlagosan két- és félszeresére nőttek. Az ápolók…

A baloldalon a politika erősebb, mint a matematika. A baloldal minden tudományos alap nélkül kelt bizalmatlanságot bizonyos oltásokkal szemben. Nekik a WHO se elég bizonyíték, ha Gyurcsány mást mond.

A 16–18 éves regisztráltak kedden és szerdán foglalhatnak időpontot a koronavírus elleni oltásra. A tervek szerint a hét második felében pedig már meg is kaphatják már az oltást. Együtt újra sikerülni…

A baloldal mindenben összevissza beszél. A költségvetésről az egyik azt mondja, hogy osztogatás, a másik hogy megszorítás. Így volt ez a járvány alatt is, egyik héten nyitottak volna, a másikon zártak…

Nincs vége. Dobrev Klára hónapokkal az oltási program kezdete után is képes feltenni a kérdést: honnan is tudhatná bárki, hogy a kínai vakcina ment-e életet?

Mondjuk onnan lehet tudni, hogy

1. A…

Tudjátok, hogy miről szavazott a parlament 12 éve ezen a napon?

493-ra esett az új fertőzések száma. Szeptember közepe óta nem volt ennél alacsonyabb.

Ez a szám önmagában is erőteljes válasz azoknak a baloldali megszólalóknak, akik támadták a fokozatos újranyitást…

Egész biztos, hogy a nap leginkább megható képe. Diákok első találkozása az osztályteremnél egy nyíregyházi gimnáziumban.

Ma indult újra a jelenléti oktatás a felső tagozatos és gimis osztályokban. A…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média