Nincs vége. Dobrev Klára hónapokkal az oltási program kezdete után is képes feltenni a kérdést: honnan is tudhatná bárki, hogy a kínai vakcina ment-e életet?

Mondjuk onnan lehet tudni, hogy

1. A magyar szakemberek részletesen megvizsgálták és ezek alapján engedélyezték - más országok hatóságaihoz hasonlóan.

2. A nyilvános - oltás utáni fertőzésekre vonatkozó - adatok is alátámasztják a hatásosságát. Csakúgy, mint minden más idehaza használt vakcináét.

3. Abból is levonhatna következtetést, hogy az oltási program előrehaladtával az új megbetegedések száma 500 alá csökkent, gyakorlatilag a szeptember közepi szintre.

4. Dobrev Klára akár azt is figyelembe vehetné, hogy az Egészségügyi Világszervezet is megadta az engedélyt a Sinopharm vakcinára, amely szerintük hatásos és biztonságos.

5. Nem mellékes körülmény, hogy a WHO ma kiadott részletes állásfoglalásában egyértelművé tette, hogy az említett oltóanyag az időseket is védi.

Szóval csak az nem tudja, hogy mentenek-e életet ezek a vakcinák, aki nem is akarja tudni. Sok lehetőségük lett volna lejjebb tekerni, vagy ejteni a vakcinák elleni kampányt, de nem tették.
Aki járvány idején vakcinák ellen kampányol, az sok minden másra is képes. Járvány alatt és azon túl is.

Tudjátok, hogy miről szavazott a parlament 12 éve ezen a napon?

493-ra esett az új fertőzések száma. Szeptember közepe óta nem volt ennél alacsonyabb.

Ez a szám önmagában is erőteljes válasz azoknak a baloldali megszólalóknak, akik támadták a fokozatos újranyitást…

Egész biztos, hogy a nap leginkább megható képe. Diákok első találkozása az osztályteremnél egy nyíregyházi gimnáziumban.

Ma indult újra a jelenléti oktatás a felső tagozatos és gimis osztályokban. A…

Lazítás a legkisebbek életében is:
a tisztifőorvos asszony a héten jelentette be, hogy most már újra lehet vinni a plüssállatokat az ovikba.
Az itthoni kedvencek is készen állnak, hajrá, nyunyókák!

A gazdák munkája olyan érték, amely felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen. A mai napon összesen 30,7 milliárd forint értékben adtam át támogatásokat Sombereken. Nagy öröm számomra, hogy a baranyai…

A hús galambokról , a Székelylóról és az oktatásról . Kedden reggel Böjte Csaba látogatott meg a minisztériumban. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a felnövekvő generáció megfelelő…

️Tudtátok, hogy az év végéig szabad átjárás van a Szép-kártyák alszámlái között?

👉A szálláshely zseben lévő összeget felhasználhatjuk akár kulturális-, vagy szabadidős tevékenységre, a vendéglátás…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média