Immáron jó két és fél éve, hogy aláírtuk a megállapodást egy határon átívelő közös gazdaságfejlesztési programról, melynek célja, hogy a határ mindkét oldalán, az életszínvonalat érzékelhetően javító fejlesztések jöjjenek létre.

Különböző bürokratikus okok miatt, a program valódi megindítására mindeddig nem tudott sor kerülni, most viszont végre átléptük a „Rubicont” és mindkét kormány elkötelezte magát a finanszírozás biztosítása mellett, így megkezdődhetnek a fejlesztések Szentgotthárdon, Hodoson és Lendván is.

A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének felgyorsítása.

Most újabb siker küszöbén állunk, a várakozások szerint decemberben négy tárgyalási…

A héten is azért leszünk ott Strasbourgban, hogy megvédjük a magyar érdekeket
Magyar Péterék viszont a “pici szuverenitásunkról való lemondás” részleteit egyeztetik a néppárti főnökeikkel…
Ennyi.

Egyeztetés Latorcai Csaba miniszterhelyettes úrral. A középpontban: a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása. Célunk, hogy minél többen dolgozzanak közülük. Míg 2010-ben 18%-uk dolgozott csak,…

Patrióta szellemi honvédők Európáért - ez az idei EuCET konferenciánk témája!
Az eseményt október 25-én rendezzük Budapesten, magyar és külföldi konzervatív szereplők jelenléte mellett.
Kövessék a…

Elutasítjuk azt, hogy bármit odaadjunk a magyar szuverenitásból, elutasítjuk azt, hogy önök tégláról téglára akarják lebontani a magyar önállóságot, és kiszolgáltatnák az országot olyan törekvéseknek,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média