Itt lenne az ideje egy önálló európai békestratégiának, nagy illúzióink persze nem lehetnek…

Július 22. ️ a nándorfehérvári diadal emléknapja

Az 1456-os nándorfehérvári győzelem a magyar történelem egyik legnagyobb diadala, és napjainkban is igen tanulságos lehet: Hunyadi János és csapatai…

Az erdők fenntartása közös kötelességünk, amihez partnereket és szövetségeseket keresünk

A feladatunk nemcsak az, hogy a környezeti változásokra reagáljunk, hanem törekednünk kell az erőforrások…

Emlékezzünk a hősökre, akik 1456. július 22-én világraszóló diadalt arattak a Nándorfehérvárt akkor már több mint két hete ostromló törökök felett, és ezzel mintegy 70 évre megállították az Oszmán…

Az Eurostat ma tette közzé a tagországok 2024 első negyedéves államadósság szintjét.
A magyar államadósság a GDP 76%-a, amely jóval alatta van az Európai Unió 82%-os szintjének.
Folytatjuk a háborús…

Akikért a harang szól

"Hitem szerint a »magyar« nem faj, hanem Hunyadi János óta: vállalás. Hunyadi korában Nándorfehérvárnál a háromszínű lobogó a földet védte, Európát védte, a keresztény kultúrát…

Mi nem más országokhoz és hatalmakhoz igazítjuk az álláspontunkat, hanem azt nézzük, hogy mi az ország érdeke!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média