Európának nem érdemes háborúba sodródni, felelőtlenül pedig végképp nem! 

Az erdők fenntartása közös kötelességünk, amihez partnereket és szövetségeseket keresünk
A feladatunk nemcsak az, hogy a környezeti változásokra reagáljunk, hanem törekednünk kell az erőforrások leghatékonyabb kihasználására, az innovációra és a tudományos eredmények felhasználására.
Ezért is vettem részt a FAO Erdészeti Bizottságának (COFO) 27. ülésszakán Rómában, ahol a hazai erdészek munkájáról és az magyar uniós elnökség célkitűzéseiről is beszámoltam.
A világ úgy változik, ahogy még soha. Ezért úgy kell gondolkodnunk és olyan lépéseket kell tennünk, mint még soha. Ez az innováció, amire szükségünk van!
#agrárminiszter #nagyistván #róma #FAO #COFO27 #HU24EU
Európának nem érdemes háborúba sodródni, felelőtlenül pedig végképp nem! 

Budakörnyéke az otthonunk!
Itt remek emberek élnek, mindig tanulságos meghallgatni őket.🤝
A találkozásokat, beszélgetéseket folytatjuk.
Emlékezzünk a hősökre, akik 1456. július 22-én világraszóló diadalt arattak a Nándorfehérvárt akkor már több mint két hete ostromló törökök felett, és ezzel mintegy 70 évre megállították az Oszmán…
Július 22. - A Nándorfehérvári Diadal Emléknapja 


Az Eurostat ma tette közzé a tagországok 2024 első negyedéves államadósság szintjét.
A magyar államadósság a GDP 76%-a, amely jóval alatta van az Európai Unió 82%-os szintjének.
Folytatjuk a háborús…
Akikért a harang szól 
"Hitem szerint a »magyar« nem faj, hanem Hunyadi János óta: vállalás. Hunyadi korában Nándorfehérvárnál a háromszínű lobogó a földet védte, Európát védte, a keresztény kultúrát…
Mi nem más országokhoz és hatalmakhoz igazítjuk az álláspontunkat, hanem azt nézzük, hogy mi az ország érdeke!
A gyermekvállaláshoz békére és biztonságra van szükség!
Magyar stratégiai gondolkodás, Erdélyben, a JÖSz vendégeként!
A héten újra megindulunk, első megálló: Tusványos
🐻 Találkozzunk csütörtökön 13 óra 45 perckor a Három Szerb Kávéház sátrában!
️ Megáll az ember esze, hogy egyes, háborúpárti politikusok képesek a saját hazájuk, nemzetük érdekeivel szemben lobbizni Brüsszelben.
👉 Európában ezen a területen komoly változásra van szükség, azt…