A kommunizmus áldozatainak emléknapján a vagyonukból kiforgatott, az elhurcolt, kitelepített, kivégzett, bebörtönzött honfitársaink mellett emlékezzünk a bántalmazások elszenvedőire is!

1947-ben néhány hét telt csak el Kovács Béla, a Kisgazdapárt főtitkárának letartóztatása után, és a kommunista párt Központi Vezetőségének ülésén már a következő, „leszalámizandó” politikus ügyében hangzott el a következő javaslat:

„Csak verekedésekkel a Sulyok-kérdést megoldani nem lehet. Bizonyos mértékig ez is szükséges, de legjobb volna, ha kormányintézkedésekkel lépnénk fel velük szemben.”

Nem felejtünk

Fotó: MTI

Magyarországról közel 700 000 embert vittek el málenkij robotra. Közülük 300 ezren sosem térhettek vissza szülőföldjükre.
Tömegek szenvedtek és haltak meg a diktatúra börtöneiben Magyarországon is.
️…

Az 1990-ben kiharcolt szabadságunk nem adták ingyen. A Kommunizmus áldozatainak napján emlékeznünk kell mindazokra a bűnökre, amelyeket ennek a pusztító ideológiának nevében követtek el. Nem…

“Az igazak emlékét áldva emlegetik, a gonoszok neve feledésbe merül.” (Péld. 10. 7.)

———

“The memory of the righteous is a blessing, but the name of the wicked will rot.” (Proverbs 10:7)

Ma a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk.

Akárhányszor felüti a fejét, a kommunizmus a legnemesebb emberi érzéseinkre akar hatni. Mindig a lehető leghumánusabb, leginkább emberközpontú…

Ma a Kommunizmus áldozatainak napján emlékeznünk kell arra az időszakra, amikor nem dönthettünk szabadon a saját jövőnkről. És fel kell idézni, hogy volt olyan időszak, amikor a magyar emberek sorsa a…

„A kommunizmus nem csak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen. Gyilkol, rabol, zsúfolja a…

️ Emlékezzünk minden áldozatra, emlékezzünk arra is, hogy volt egy olyan rendszer, amelyik nemcsak az áldozatok életét vette el, hanem elvett lehetőséget, elvett szabadságot, elvett emberséget.

️ Soha…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média