Magyarországról közel 700 000 embert vittek el málenkij robotra. Közülük 300 ezren sosem térhettek vissza szülőföldjükre.
Tömegek szenvedtek és haltak meg a diktatúra börtöneiben Magyarországon is.
️ Emlékezzünk kegyelettel honfitársainkra, akik életüket adták a szabadságunkért!

Az 1990-ben kiharcolt szabadságunk nem adták ingyen. A Kommunizmus áldozatainak napján emlékeznünk kell mindazokra a bűnökre, amelyeket ennek a pusztító ideológiának nevében követtek el. Nem…

“Az igazak emlékét áldva emlegetik, a gonoszok neve feledésbe merül.” (Péld. 10. 7.)

———

“The memory of the righteous is a blessing, but the name of the wicked will rot.” (Proverbs 10:7)

Ma a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk.

Akárhányszor felüti a fejét, a kommunizmus a legnemesebb emberi érzéseinkre akar hatni. Mindig a lehető leghumánusabb, leginkább emberközpontú…

🏴 Február 25-én a kommunizmus áldozatai előtt hajtunk fejet – szüleink, nagyszüleink, elődeink hazafias, bátor helytállása, kínkeserves szenvedése előtt.

🙏 Emlékezzünk ma mindazokra, akik értünk…

„A kommunizmus nem csak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen. Gyilkol, rabol, zsúfolja a…

️ Emlékezzünk minden áldozatra, emlékezzünk arra is, hogy volt egy olyan rendszer, amelyik nemcsak az áldozatok életét vette el, hanem elvett lehetőséget, elvett szabadságot, elvett emberséget.

️ Soha…

Börtön, kínzás, munkatáborokba hurcolás, kitelepítés, meghurcolás, ellehetetlenítés, kivégzés koholt vádak alapján. A kommunista diktatúrának számos módszere volt azok kiiktatására, akik ellenálltak a…

Világviszonylatban 100 millióra becsülik a kommunista diktatúrák áldozatainak számát. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média