A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

Vajon Európa megemésztette Albert Camus 1957-es figyelmeztetését? És vajon mi emlékszünk a híressé vált verssorokra: „Piros a vér a pesti utcán…”? Ötvenhat hatvanötödik évfordulója van. Békében, egy emelkedő nemzet tagjaiként, méltósággal ünnepelhetünk. De másfél évtizede olyan idők jártak ősszel, amikor megint vér folyt a magyar főváros utcáin. Örkény István azóta szállóigévé változott mondata: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” akkor, 2006-ban torz formában ismét előkerült. „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – hangzott el az akkori miniszterelnök szájából. És mégis, a hazugság és az erőszak után egy percig sem kellett aggódnia, hogy mit csinál Európa. Ha összehasonlítjuk, hogy az akkori kormányzat ellen volt-e bármilyen uniós eljárás és hogy ma mi folyik, vajon miféle következtetésre jutunk? Ronald Reagan amerikai elnök azt írta: „A magyar forradalom örökre lerántotta a leplet a kommunizmus hazugságáról, hogy az a népet képviselné.” 2006 pedig az európai baloldalba belesimuló magyar poszt-kommunisták és társutasaik igazi arcát tárta elénk.

1956-ban a szabadságvágy az önrendelkezés vágyát jelentette. Azt a törekvést, hogy a zivataros idők után megleljük otthonunkat a hazában. A rendszerváltozás időszaka, majd 2006 véres ősze egy-egy fordulópont volt ebben a küzdelemben. Azóta másfél évtized telt el, és újra közeledik a nap, amikor döntenünk kell: a kívülről feltett hamis kérdésekre próbálunk felelni, vagy merünk tovább menni a saját utunkon?
Emlékezzünk arra, hogy 1956-ban megmutattuk: nincsenek „kis” népek.

Fotó: Getty Images/Sean Gallup