Földesi Gyula és a Pesterzsébeti Fidesz meghívására vettem részt az 1956-os hősök előtt tisztelgő fáklyás felvonuláson és ünnepségen.
A teljes beszédem itt olvasható:

Tisztelt Ünneplők! Kedves Honfitársaim!

„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
Mindszenty József bíboros szavaival köszöntöm Önöket a mai fáklyás felvonuláson, amellyel 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tisztelgünk. Hálásak vagyunk nekik, felnézünk rájuk, tiszteljük őket.

1956. október 23. a közelmúlt történelme. Szüleink, nagyszüleink, megannyi hazafi, a közösségükért felelősséget vállaló, szabadságszerető emberek története. Élő emlék, büszkeség és fájdalom, erőforrás, ünnep.

Miért ünnep? Mert bár a kimenetele tragikus volt, az erő, az erkölcs, a küzdés ami benne volt, az felemelő és magasztos. Ezért ilyenkor nemzeti színbe öltöznek a lakóhelyeink, az utcáink és a lelkeink is.

Mert mi magyarok egy szabadságszerető nép vagyunk és a szabadságunkért nagy dolgokra vagyunk képesek. Mint közösség, együtt. Mi nem szeretjük, amikor birodalmi központokból mondják meg nekünk, mit tegyünk, hogyan éljünk. Mi a történelmünk során mindig az elnyomók, a másokat lenézők ellen harcoltunk. Mert tudtuk, hogy az önálló döntés képessége, a nemzeti szuverenitás olyan érték, amelyért megérte és mai is megéri küzdeni.

1956 egy óriási csata volt a sok évszázados, máig tartó küzdelmünkben a szabadságunkért. Amit gondolunk a világról, amit hiszünk, az most is óriási támadás alatt áll, és sokan vannak azok, akik ismét egy baloldali birodalomba akarnak betagozni bennünket, elvéve az eredményeinket, a büszkeségünket, a szabad döntés lehetőségét. Támadják értékeinket: a hitet, a családot, a házasságot, a munkát, a biztonságot és a közösséget, legújabban már a gyermekeinket is. Ki akarják iktatni Istent a közéletből és a közbeszédből. Elmossák a határokat jó és rossz között, igaz és hamis között, normális és abnormális között. Számukra minden relatív, toleránsnak mondják magukat, de csak amíg meg nem hallanak egy ellenkező véleményt. Mert azt már nem tűrik, csak úgy, ahogyan 1919-ben vagy 1956-ban sem tűrték.

Október 23. 65. évfordulóján vagyunk itt jelen. Ma már nem lyukas a zászló, mert ami benne van érték: a címer, a korona, a kereszt.

Ma van szabadságunk, vannak értékeink, közösségeink, hitünk és van jövőnk is. Köszönjük ezt meg a pesti srácoknak, köszönjük meg azoknak, akik életüket, egzisztenciájukat, egészségüket, szabadságukat adták ezért.

De 1956 története nem befejezett történet, koránt sem. Az 50. évfordulót meggyalázták, újra vér folyt Budapest utcáin, az akkori hatalom úgy gondolta, megengedheti magának, hogy saját polgárai ellen lovasrohamot vezényeljen, szemet lövessen ki, embereik százait tartóztasson le, alázzon meg, bántson, ártatlanul. Én 16 évesen voltam akkor az utcán, a békés nagygyűlés után egy pillanat alatt a rémálom következett. Csakhogy nem álom volt, hanem valóság. Könnygáz, gumibot, menekülés, sírás. Mindezt az akkori magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tudtával és parancsára.

Az elmúlt 30 év legsötétebb napjára, amikor sem demokrácia, sem jogállam nem volt Magyarországon gondolhatnánk úgy is, hogy ami volt elmúlt. Csakhogy a felelőse nem csak, hogy bent ül a parlamentben ma is, hanem ő a baloldal vezére, vissza akar térni a hatalomba és holnap a nemzeti ünnepünkön az egész baloldal vele akar ünnepelni. Mindenki, aki nevét adja ehhez, az nem különb tőle. Tucatnyi álarcban fognak tolongani holnap a színpadon: posztkommunisták, “demokraták”, szocialisták, liberálisok, zöldek, lilák, kékszalagosok, álcivilek, álnemzetiek. Mindegy hogyan nevezik magukat, kit tesznek a kirakatba, nincs két baloldal. Nagy a veszély, hiszen az ő programjuk az, hogy álljunk be a sorba és fogjuk be szánkat. Önként mondjunk le szuverenitásunkról és nemzeti identitásunkról.

Ahogy mondtam, 1956 nem ért véget. Most rajtunk a sor, hogy ne engedjük elveszni nehezen kiharcolt szabadságunkat. Nagy a felelősségünk. Egységesnek és erősnek kell lennünk, össze kell fognunk, semmilyen széthúzást nem szabad engednünk. A közösség érdekét jóval az egyéni érdekek elé kell helyezni. És amikor eljön az idő cselekedni kell.

Van mit megvédenünk, és van mit veszítenünk. Napról napra erősödik az ország, a családok, a vállalkozások, van ismét nemzeti büszkeségünk és felelősségérzetünk. Van mozgásterünk, vannak eredményeink és van szuverenitásunk. És most, 2022-ben igazi esélyünk van megnyerni a szabadságharcunkat, amit vérbe fojtottak 1956-ban és 2006-ban.

A mi feladatunk, hogy végleg nemet mondjuk azokra, akik saját hatalmukért feladnák Magyarország szabadságát, azokra akik tönkretették az országot.

Feladat van bőven, erőt meríteni pedig tudunk 1956-ból. Ne tétlenkedjünk tehát, hanem védjük meg hazánkat, védjük meg szabadságunkat.

Hajrá Magyarország, hajrá, magyarok!