Az időskor biztonságáért dolgozunk. Ezt segíti az egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is.
Ma van az idősek világnapja. A nyugdíjasokkal 2010-ben kötöttünk egy megállapodást: amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjuk vásárlóértéke megmarad. Az elmúlt évek bizonyították, hogy álljuk a szavunkat, sőt visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány elvett tőlük.
Lássuk, mit teszünk a nyugdíjasokért!
1️⃣ Elindítottuk a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaépítését és dolgozunk annak gyorsabb visszaállításáért, hogy a nyugdíjasok jövőre a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák.
2️⃣ A megszokott nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémiumot is adunk az időseknek, mert a gazdaság egyre jobban működik, a magyar emberek teljesítménye növekszik. A nyugdíjprémium rekord méretű lesz, egységesen nyolcvanezer forint minden arra jogosultnak.
3️⃣ A nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta már több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan pedig mintegy másfélszeresükre emelkedtek.
4️⃣ 2016 és 2017 karácsonyán, illetve 2018 húsvétján Erzsébet-utalványban részesültek a nyugdíjasok. 2019. szeptemberben pedig minden nyugdíjas kilencezer forint értékű rezsiutalványban részesült.
5️⃣ A Nők40 program keretében 2021 júliusáig már több mint 314 ezer nő mehetett nyugdíjba 40 év jogosultsági idő után.
6️⃣ A többszöri rezsicsökkentéssel is érezhető mennyiségű pénzt takaríthatnak meg a nyugdíjasok.
A kormány számít az idősekre és az idősek is számíthatnak a kormányra!
Az időskor biztonságáért dolgozunk. Ezt segíti az egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is.
A baloldal minden külföldi kérést kiszolgálna, ezért külföldről várják a hatalomra segítésüket.
Szegi, QUERCUS Egyesület Méhesház átadó ünnepség 
Meg kell óvnunk a méheket, méghozzá úgy, hogy jelentőségüket minél több embernek megmutatjuk. Erre kiváló példa a tegnap átadott Méhesház Szegiben.

Pannonia Bio átadó ünnepség
Dunaföldvár
☝️Ma délelőtt Süli János miniszter úrral és Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatójával adtuk át a cég új, “Pannonia Grow” nevű termelőegységét,…
Isten éltesse az időseket!
Nem mindennap lát ilyet az ember.
️A templomtorony sisakját a földről a helyére emelték. A piliscsabai templom felújítását a kormány 150 millió forinttal támogatta.
Templomokat építünk, felújítunk,…
️
A baloldal kormányzása idején is borzasztó rosszul látott a pályán.
Egyrészt abból a hibás stratégiai meglátásból indult ki, hogy a NATO-tagságunk önmagában szavatolja az ország biztonságát. A…
Az agrárium a magyar szuverenitás garanciája, az ország élelmiszerellátása a kormány prioritása.
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Kaposvár
Az idősek világnapján szeretettel köszöntjük a nyugdíjasokat!
Novemberben 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapnak egységesen idős honfitársaink.
A koronavírus-járvány okozta válság ellenére sem hagytuk…
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az Európai Unióban! A cél a teljes foglalkoztatottság elérése! 
