„A vasútállomás tele volt gyászoló emberekkel. A pap, Bokor József egy utolsó búcsúmisét celebrált az állomáson és utoljára megáldotta híveit. Még egyszer átölelték egymást szülők és gyerekek, testvérek, szomszédok és barátok. (…) Aztán rácsatolták a szerelvényre a mozdonyt. Erre Oszfolk József azon hirtelenjében összehívta zenészeit és egy utolsó szívszaggató üdvözletet játszottak immár elvesztett hazájuknak: a magyar himnuszt. Zúgott az »Isten áldd meg a magyart!«”

Ma van a németek kitelepítésének emléknapja. Ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott 2016-ban, ez a nap „örök intés arra, hogy csak egy szuverén ország erős kormánya képes megvédeni állampolgárait a külső erőktől és a külső erőket kiszolgáló belső csatlósoktól.” A magyarországi német nemzetiségű-, német ajkú-, vagy csak német gyökerű honfitársainkat a háború végétől több felvonásban érték a csapások. Málenkij robot, internálás és a kitaszítás. Mintegy 200 ezer sváb honfitársunk vált elűzötté, a hazai németségnek közel a fele. A magyar sorsközösséget tagadták meg tőlük.

„Elvették a hazánkat. De még reméltük, hogy győzhet az igazság, és egy napon visszatérhetünk a régi hazánkba. Az új hazát csak nehezen, vonakodva szoktuk meg. Honvágy kínozta az időseket, de minket, fiatalokat is. Amikor átmentünk a városon, találkoztunk idősekkel, akik csak a szeretett, jó öreg hazájukról, Magyarországról tudtak beszélni. Mindig kérdés maradt, mikor térünk megint haza. A kínzó honvágyba nemsokára néhányan belehaltak. Miután honfitársainkat ilyen módon vesztettük el – ők visszatértek az örök hazába – csak ezután tudtuk Obrigheimet az igazi hazánknak tekinteni.”

Az igazság 1989 óta, immár három és fél évtizede a mi lehetőségünk. De csak akkor győzhet, ha érvényre juttatjuk. Ma Magyarország erős, saját sorsáért, szuverenitásért kiáll. És visszavárja az elűzöttek gyermekeit és unokáit.