A 2020–2021-es gazdasági visszaesés kétszer akkora erejű volt, mint a korábbi világválság 2008–2009-ben.

🟠 Ennek ellenére tavaly 6,4 százalékkal növekedhetett a magyar gazdaság, idén pedig több mint ötszázalékos bővüléssel számol a kormány.

☝️ A magyar gazdaságé a legmagasabb beruházási ráta az Európai Unióban, miközben csökken az államadósság és a GDP-arányos hiánycél is. Utóbbi az év végi kormánydöntések nyomán idén 5,9 százalék helyett 4,9 százalék lehet.

#fidelitas

Biztonságosabbá és kényelmesebbé válik Nagykovácsi, utat es járdákat építünk!
A fejlesztéseket a kormány 138 millió forinttal támogatja.
Elterveztük, megcsináljuk!

Jó érzés tapasztalni, hogy a magyar fiatalok időt és energiát nem sajnálva tesznek kis közösségekben egy élhetőbb környezetért.

️ Székesfehérváron a Smartbin-projekt egyik gimnazista kezdeményezőjével…

Íme a látványtervek:

2.8 milliárd forint állami támogatásból Nemzeti Reprodukciós Módszertani Központot és a családbarát szülészetet alakítanak ki a Pécsi Tudományegyetemen.

A kormány támogatja a pécsi…

Donald Trump és Orbán Viktor a magyar-amerikai kapcsolatokról és a migrációról tárgyalt telefonon. Mindketten leszögezték, hogy a nemzetek megvédése érdekében meg kell fékezni az illegális…

Telefonon egyeztett egymással Orbán Viktor és Donald Trump.

A megbeszélés során Donald Trump gratulált a magyar gazdaság kiemelkedő eredményeihez, és kifejtette: drukkol Orbán Viktornak a soron…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média