
A tegnapi, több mint 3 órásra nyúlt nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor a bérek emelkedéséről is beszélt.
Kifejtette, hogy a bérek növekedésének ütemét alapvetően a piacnak kell meghatároznia,…
Mi, magyarok mindig is az összetartozás erejében hittünk, mert megtanultuk, hogy a zivataros időkben csak egymásra számíthatunk.
👩🦳👨🦳Magyarországon sok idős ember él egyedül, magányosan, vidéken és városokban egyaránt. Ezért ilyenkor, karácsony környékén gondoljunk rájuk is. A koronavírus járvány azt is megmutatta, hogy milyen sokat jelenthet egy ölelés vagy egy kézfogás. A személyes jelenlét mindennél fontosabbá vált, ezért, ha tehetjük, keressük fel magányosan élő szomszédainkat, ismerőseinket! Vigyünk nekik egy tál bejglit, szóljunk pár kedves szót, mutassuk meg, hogy az összetartozás még mindig a legnagyobb erőnk.
Ma Magyarországon kormányzati támogatásban részesül több olyan civil vagy egyházi szervezet is, akik lelkisegély-szolgálatot működtetnek. Többek között ilyen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetsége is, amelynek 116-123-as telefonszáma a nap 24 órájában bármikor hívható.

A tegnapi, több mint 3 órásra nyúlt nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor a bérek emelkedéséről is beszélt.
Kifejtette, hogy a bérek növekedésének ütemét alapvetően a piacnak kell meghatároznia,…
A tegnap este megjelent 1939/2021. (XII. 21.) Kormány határozata alapján indulhatnak a komáromi közlekedésfejlesztési infrastruktúrát érintő fejlesztések tervezései.
A Kormány biztosította a forrást!
Községháza átadó Jászalsószentgyörgyön
Ki mennyit farag, annyi a forgácsa!
Mi pedig a jó munka elől sosem ugrunk el.
️
Köszönöm a meglepetést! 
Fénylánc a Kárpát-medencei magyarságért!
A téli napforduló ünnepén máglyák gyúlnak szerte a Kárpát-medencében.
☝️ Több éve már, hogy civil kezdeményezésként Siófok-Kiliti is csatlakozott ehhez a…
Ha még nem tette, oltassa be magát!
Bajnai Gordon kormányzása alatt megszüntette a 13. havi nyugdíjat és megszorító intézkedéseket vezetett be.
Márki-Zay Péter a baloldal közös miniszterlnök-jelöltje szerint ez volt a legeredményesebb…
A 7. év vége a Külügyminisztériumban.
Megtiszteltetés a magyar embereket, a magyar érdekeket képviselni, értük dolgozni, ha kell, harcolni.
A minimálbér és a nyugdíjak emelése, illetve a rezsicsökkentés és a benzin árának csökkentése után lakossági kamatstopot vezetünk be!
Az október végi szinten rögzítik a jelzálogalapú hitelek kamatait.…
Rendkívüli bejelentés: itt a lakossági kamatstop.
Célunk a saját lábán álló, erős Magyarország.