Azért az mégis mulatságos, hogy azoknak a balra csábult volt kollégáimnak/ellenfeleimnek/progresszív megmondóknak/megatöbbiazösszesnek, aki David Pressmannel vacsikázott szordínóban, pitizett valamiféle juttatás, utazás, pénz, ösztöndíj reményében, most garantáltan négy esztendőt kell várnia, amíg - talán - megérkezik az új balos gazdi, aki mindig megsimogatja kis kedvenceit, enni ad nekik, ha pedig úgy alakul, akár faron is billenti őket. Akik persze ilyenkor sem nyűszítenek, van ugyanis az a velőscsont, amiért mindent elvisel egy öleb.

Mondom, ez vicces. De ugyanakkor szomorú is.

Aki a nemzeti oldalra született, a hazájáért él és dolgozik, és nem szegődik idegen szolgálatba, csakis a meggyőződését követi, leginkább csak legyinthet ennyi nyomorúság láttán. Hiszen, hol a tehetség, a tudás, a hit és az elkötelezettség? Hát, nincs. Marad a dollártekintet és a vállalt szolgaság. Remek...

Pressman, te pedig takarodj vissza oda, ahonnan ideküldtek! Nem nagykövet voltál, hanem aktivista. Minden összedőlt, amiben bíztatok, semmi értelme és haszna nem volt, hogy igyekeztél lefizetni, lekenyerezni, megvacsoráztatni a magyar társutasokat.

Ez a nóta ma reggel véget ért. Menj, Isten veled, vidd az "asszonykádat" is, mellesleg pedig kézipoggyászként még vagy száz embert, ha gondolod, adok névsort, bár nehéz a ganédombon vasvillázni, de legyen.

Mi, amerikaiak és magyarok pedig csak megleszünk valahogy. :)

David, Trumpot csókoltatjuk! Nem úgy, na... de tényleg add át!