Az embernek - egyidejűleg - állati, emberi és isteni lényege van.

A legtöbben állati vagy emberi módon élik az életüket, ilyen vágyakat keresnek, alacsony célokat űznek, megelégednek az anyagi javakkal, keresik az elismeréseket, így érzik teljesnek a saját történetüket. Mindez állati, legfeljebb emberi perspektíva, de semmi baj vele, hiszen mindez ott lappang bennünk. Azonban nem pusztán erre vagyunk képesek. Változni kell (nem fejlődni, azt nem tudunk), mert a változásra elszánás az első lépcső a megismerés felé.

A valódi tudás, isteni lényegünk felfedezése nincs nyitva mindenki számára. Aki állati vagy emberi színvonalon rendezkedett be, semmit sem értene meg abból, amit akkor észlelne, amikor kinyitnák előtte az utolsó kaput. Éppen ezért a legrégebbi idők óta a valóságos tudás, a végső elrendezés módszertana, isteni lényegünk felfedezése különféle beavatásokhoz kapcsolódik. A végső tudást csak az veheti birtokba, aki mindenekelőtt méltó rá, és nem pusztán erőfeszítéseket tesz, hanem teljességében megérti, hogy Isten megismerése földi életünk valóságos célja. Minden kultúrában, minden korban, minden társadalomban vannak olyanok, akik ezt vallják, és Isten közelségét megtapasztalják. A többiek vakon élik az életüket, ami a maga szintjén lehet szép, nemes és tartalmas érzés, de a lényeget mégsem látják, nem tapasztalják, nem érzékelik.

Hogy miért fontos erre törekedni, hogy mire vagyunk képesek, ha a lényegünk közvetlenül érintkezik Istennel, nem a Facebookra való téma. Szerencsénkre nagyon sokan írtak erről, de személyesen is megtapasztalhatjuk a csodát, ha őszintén felkészültünk a személyes találkozásra.