Király Károly Illyésről, Aczélról

"1977. június 15. és július 15. között Balatonfüreden nyaraltam az OKISZ vendégeként egy 30 tagú, romániai kisiparos nyaraló csoport vezetőjeként. Magyarországon másodszor jártam életemben. Először 1974-ben, amikor Helgával turistaként, a szabadság alatt a kis Skodával körúton voltunk: Pest–Bécs–Prága–Berlin útvonalon. Máskülönben ez volt az első nyugati kiruccanásunk. Kihasználtam a balatonfüredi tartózkodásomat, és felkerestem Tihanyban Illyés Gyulát Sütő András ajánlólevelével. Több órán át beszélgettünk. A beszélgetésen jelen volt Illyés Gyula felesége, Flóra asszony, és a veje, Kodolányi Gyula.

Szándékomban állott Illyés Gyula közvetítésével Kádár Jánoshoz eljutni. Illyés Gyula kész volt az utamat egyengetni Kádárhoz, a találkozó mégsem jöhetett létre, mert Kádár nem tartózkodott Pesten.

Illyés Gyula nem szerette a politikusokat, kételkedett őszinteségükben és a nemzet iránti elkötelezettségükben. Ezt kerek perec ki is jelentette, miután bemutatkoztam. Idegenkedése azonban Sütő levele olvastán feloldódott. „Ez már más. Aki András barátja, az az én barátom is…” Leültettek, borral, kávéval és süteménnyel kínáltak. Illyés Gyula kifaggatott, miért mondtam le a magas beosztású párttisztségekről. Beszámolóm után az erdélyi magyarság helyzetéről érdeklődött. Részletesen vázoltam szándékomat és beadványom tartalmát, amit június 2-án kelteztem Ilie Verdeţnek. A beadvány szövege nem volt nálam. Illyés Gyula afelől érdeklődött, miképpen képzelem el Erdély jövőjét. A történelem alakulását figyelembe véve én úgy látom – fejtettem ki –, hogy Erdély elvileg tartozhat Magyarországhoz, lehet önálló, maradhat Románia keretében, és ketté lehet osztani a két állam, Magyarország és Románia között. A gyakorlatban figyelembe kell venni az erőviszonyokat, de jó volna, ha Erdély közvetítő szerepet játszana a népek közötti megértésben.

Illyés figyelmesen végighallgatott, majd azt mondta: „Ha tőlem függne, a népeket megosztó nagyhatalmaknak a bécsi döntés megoldásait ajánlanám. Az felelne meg legjobban szerintem a románoknak és a magyaroknak is.” Ezzel az állásponttal mind a ketten egyetértettünk. Akkor még fel sem merülhetett számomra Európa integrációjának a lehetősége.

1977-ben Tihanyban, az erdélyi magyarság sorsáért aggódva, Illyés Gyula elfogadta a közvetítő szerepet köztem és a Nyugat között. Amíg élt, nagy hozzáértéssel meg is tette. Ő ajánlotta, hogy a konkrét kapcsolattartás Csoóri Sándor és Czine Mihály dolga legyen. Csoóri Sándor ezt készségesen vállalta és nagy odaadással végezte több mint 12 éven keresztül.

Az Illyéssel való találkozás után fogadott Aczél György, az MSZMP KB titkára. Órák helyett 5 percig tartott a fogadás. Hagyott beszélni, mint mondta, ő nem nyilatkozik, nem vállal semmit, tiszteletben tartja a két párt közötti testvéri együttműködést, ami kizárja hogy ellenállókkal, disszidensekkel paktáljon. Mit tehettem ezek után? Megköszöntem a „jóindulatát” és távoztam. A parlament lépcsőjén lekísért a kijáratig. Annyit mégis megkérdezett, hogy javult-e az erdélyi magyarság sorsa a debreceni–nagyváradi találkozó után? A válaszom rövid volt: nem hogy javult volna, tovább romlott. A kapuban minden jót kívánva elváltunk.

Nyugodjék békében!"