A minap az Országgyűlésben Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a digitális gyermekvédelemről kapott kérdést, amelyre a kormányra jellemző lekezelő választ adott. "Nagy kár, hogy az…
A napokban beszámoltam Önöknek arról, hogy a Rudolf kertben lévő játszótéren bevezetjük a "CSENDES ÓRÁK" kezdeményezést.
Íme az időpontok: 2026. július 7-től keddi napokon 10.00-12.00 óra között és szerdai napokon 16.00-18.00 óra között. Ezen időszakokban a játszóteret elsősorban az autizmus spektrumzavarral, szenzoros feldolgozási zavarral, érzékenységgel küzdő gyermekek használhatják családjuk vagy pedagógusaik kíséretében.
Fontos megismételni, hogy célunk természetesen nem az elkülönítés, hanem esély biztosítása ahhoz, hogy az SNI gyerekek egy nyugodtabb, befogadóbb, toleránsabb környezetben játszhassanak.
A "CSENDES ÓRÁK" kezdeményezést egyelőre december végéig tartó próba jelleggel vezetjük be.
Minden érintett család nevében köszönöm az Önök támogatását és együttműködését.
A minap az Országgyűlésben Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a digitális gyermekvédelemről kapott kérdést, amelyre a kormányra jellemző lekezelő választ adott. "Nagy kár, hogy az…
Hungarikum Liget, Lakitelek - Jurta Tábor
A Mongóliából származó hét eredeti jurtát tavasztól őszig vehetik igénybe Vendégeink és persze a táborozó diákok is. Egy jurtában 6 fő számára nyújtunk…
️
️ Gál Kinga:
️ Írásbeli kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz a Tisza-kormány legalapvetőbb demokratikus és alkotmányos elveket sértő intézkedései kapcsán. 👇
A magyar kormány Európában…
A Sándor-palota közleménye a Velencei Bizottság elnöki küldöttségének látogatásáról
Sulyok Tamás köztársasági elnök a mai napon a Sándor-palotában tárgyalt Marta Cartabia asszonnyal, a Velencei…
Így lett mém Magyar Péter Forsthoffer Ágnes elleni támadásáböl
Árad a kamu!
A beígért 700 000 helyett csak 400 000 gyerek kap iskolakezdési támogatást.
️ Már a látszatra sem adnak!
Vajon a Tisza miért pont a liberális, globalista médiával (közülük viszont minden szereplővel) lép szövetségre?
Az RTL pedig továbbra is függetlennek tekinti magát,…
Egészen hajmeresztő, amit a Tisza új helyettes államtitkára a falvakról mondott...
𝐑𝐞𝐦𝐞́𝐧𝐲 𝐚 𝐤𝐚́𝐧𝐢𝐤𝐮𝐥𝐚́𝐛𝐚𝐧: 𝐊𝐢́𝐧𝐚𝐢 𝐚́𝐭𝐭𝐨̈𝐫𝐞́𝐬𝐬𝐞𝐥 𝐨𝐥𝐜𝐬𝐨́𝐛𝐛𝐚́ 𝐭𝐞𝐡𝐞𝐭ő 𝐚 𝐬𝐨́𝐭𝐚𝐥𝐚𝐧𝐢́𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐭𝐞𝐧𝐠𝐞𝐫𝐯𝐢́𝐳, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚 𝐩𝐚𝐥𝐚𝐜𝐤𝐨𝐳𝐨𝐭𝐭 𝐯�…