Pedig nem az 
Városunkban számos olyan család él, amelyben autizmus spektrumzavarral, szenzoros feldolgozási zavarral, érzékenységgel küzdő gyermeket nevelnek. Ezek a gyerekek nehezen vagy egyáltalán nem viselik el a túlzott zajterhelést, a zsúfoltságot vagy a kiszámíthatatlan környezetet. Sajátos nevelési igényük szinte lehetetlenné teszi egyes közösségi szolgáltatások, például a játszóterek igénybevételét.
Ezért jó szívvel támogattam Dr. Siposné Bodrozsán Alexandra szociálpolitikai ügyekért felelős tanácsnok kezdeményezését, hogy a Rudolf kertben lévő játszótéren vezessük be a "Csendes órákat".
Terveink szerint próba jelleggel jövő héttől, heti kétszer két órában elsősorban ezek a gyerekek használhatnák a játszóteret családjuk vagy pedagógus kíséretében. Az időpontokról még a héten tájékoztatom Önöket.
Célunk természetesen nem az elkülönítés, hanem esély biztosítása ahhoz, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek egy nyugodtabb, befogadóbb, toleránsabb környezetben játszhassanak.
Ehhez kérem a játszóteret látogató családok támogatását és együttműködését.
/posztok.hu

️Elindult a politikai leszámolás: eljárás indult Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen.
