Mai humor rovat a sok nyomasztó politikai hír között. A TASZ-os helyettes államtitkár, a tiszás hatalom egyik új középvezetője továbbra is a hatalomtól függetlenül dolgozik.
Árad az SZDSZ.
️Elindult a politikai leszámolás: eljárás indult Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen.
👉 A háború kitörése óta Ukrajna irányába és onnan vissza jelentős értékű valuta és arany mozgott, amelynek felderítésében és megállításában a magyar hatóságok - a TEK közreműködésével - fontos szerepet vállaltak.
️Egy ilyen ügyben, egy jogállamban az eredményes fellépés elismerést érdemelne, nem pedig eljárást azok ellen, akik részt vettek benne.
🤝 Hajdu János tábornok sokunk számára a haza szolgálatának és a kötelességteljesítésnek a jelképe. Támogatásunkról biztosítjuk, és kiállunk mellette.
Mai humor rovat a sok nyomasztó politikai hír között. A TASZ-os helyettes államtitkár, a tiszás hatalom egyik új középvezetője továbbra is a hatalomtól függetlenül dolgozik.
Árad az SZDSZ.
Brutális! Magyar Péter nekiment Forsthoffer Ágnes Házelnöknek, amiért elvette tőle a szót!
Ennek nagyon rossz vége lesz!
Hajdu János a TEK főigazgatójaként a terroristáktól védte Magyarországot 16 éven keresztül.
Volt terrortámadás Magyarországon? Nem.
Volt számos európai országban? Igen.…
Köszönet a kánikula elleni védekezésben dolgozóknak. Csak egyvalaki nem tapsolta meg őket a parlamentben.
A KDNP kezdeményezte, hogy az Országgyűlés jó példával járjon elöl a hőségriadó idején, de a tiszás többség nem támogatta...
Bízzuk az emberekre, hogy minden koron megválaszthassák a saját képviselőiket!
Ma levélben fordultunk az Európai Parlament valamennyi képviselőjéhez, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a példátlan intézkedésekre, amelyekkel a Tisza-kormány foglyul ejtené a magyar államot.
A…
Elindult a tiszás politikai leszámolás. A miniszterelnök utasítására eljárást indítottak Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen.
A háború kitörése óta…
Jobb megafonosnak lenni, mint diktafonosnak.
A miniszterelnök továbbra sem tud uralkodni magán. Saját párttársa vette el a szót Magyar Pétertől a parlamentben. Ami sok, az sok…