Szerző(k):François-Xavier BellamyLeírás:(1985–) elismert filozófus, esszéista, politikus, kiváló szónoki és pedagógusi képességekkel. 2008-tól 2019-ig Versailles alpolgármestere volt, azóta a francia republikánusok (LR)...

ADVENTI KÖNYVVÁSÁR
Most akár 30% kedvezmény!

François-Xavier Bellamy
A maradandó - Hogyan léphetünk ki a rossz végtelenből?

A maradandó című nagyesszében a modern korunkra jellemző izgés-mozgás bűvöletét elemzi a szerző, mivel szerinte a nyugati világ válsága ebben érhető a legjobban tetten. A berlini fal leomlása óta a hagyományokat elutasító kritikai ész uralma mellett főleg a változás ideológiájától befolyásolt cseppfolyós társadalom elterjedése jellemzi a modernitást, amelyben semmi sem állhat a fejlődésnek elnevezett, de többnyire öncélú mozgások, változtatások útjában. A szilárd tartalmaktól, az önazonosságuktól megfosztott atlanti társadalmakban a változás önmagában való céllá vált ahelyett, hogy termékeny átmenet lenne a két biztos emberi állapot között. A mozgásnak értelmet adó célok már évtizedek óta hiányoznak.

Mit tegyünk, hová menjünk ilyen körülmények között? – tehetjük fel a kérdést.
A szerző szerint a – tág értelemben vett – otthonunk felé. Lakjuk be a házat, a tájat, ahol születtünk, vagy ahol élnünk adatik. Fordítsunk a szemléletmódunkon – mondja Bellamy – ahelyett, hogy minden változást önmagában haladásnak vélnénk, hogy folyton a jövőt kémlelve éljünk. Vegyük már észre, hogy mi a jó a környezetünkben, és a múltat folytatva éljük át erősen a jelenünket, rácsodálkozva arra, ami van, és megőrizve belőle a jót – azaz a maradandót.

Keresd fel webáruházukat!

Szeretettel és tisztelettel gratulálok Kispál György plébánosnak a Szent Péterről nevezett székesfehérvári prépostsági címhez!
Továbbra is Isten áldása kísérje életedet és munkádat!

️ A következő napok eseményei jelentős mértékben átrendezhetik a globális energiaellátást.

Hortay Olivér írása

1️⃣ Egy hét múlva életbe lép az Európai Unió Oroszországból érkező tengeri nyersolajra…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média