A JÖVŐÜGYI MINISZTÉRIUM azaz a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere: Csák János
Interjú: Zseniális ember! Lesz még miatta visongatás a F.O.S.-ban, azt garantálom 
Olvassátok el. Cikket…
Tombolnak „a hatalmas ukrok”, csak valamit elfelejtenek.
️Ők is orosz gázzal fűtenek, az ő autóikban is orosz kőolajból gyártott üzemanyag van és Ukrajna legnagyobb kereskedelmi partnere továbbra is Oroszország.
Ezt persze tagadják (azaz hazudnak), hiszen nem közvetlenül az oroszoktól veszik meg az energiahordozókat, hanem többszörös áron, nyugati irányból, de ettől a lényeg nem változik. Az ukránok jobban tennék, ha megköszönnék Magyarországnak a több ezer tonna segélyt, a menekültek befogadását, az orvosi segítséget, és azt is, hogy a rendszeres kirohanásai ellenére még mindig nincs deportálva Magyarországról az ukrán nagykövet.
PS: Aki nem értené a „hatalmas ukrok” jelzőt: az Ukrajna szó jelentése „a szélen” lévő tartomány. Mivel ilyen ország sosem volt, és ez egy mesterséges tákolmány, mint Oroszország egyik tartománya megkapta ezt a jelzőt. Az ukrán rezsim azonban a sok egyéb bűn mellett történelemhamisítással is foglalkozik, és kitalálták, hogy országuk nevét az általuk kitalált, tudatmódosító szerek alatt álló elméjükben élő több ezer éves múltra visszatekintő „ukrok” népcsoporttól származik.
Részletek: https://www.origo.hu/itthon/20220531-zelenszkij-es-emberei-tiltakoznak-az-eu-suankcioi-miatt.html
A JÖVŐÜGYI MINISZTÉRIUM azaz a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere: Csák János
Interjú: Zseniális ember! Lesz még miatta visongatás a F.O.S.-ban, azt garantálom 
Olvassátok el. Cikket…

"Amúgy sem túl jók a markos politikus szimpátiagörbéi, amióta önnön vesszejével mutatott be fényképes kunsztokat…
Még a mostani sincsen véglegesítve, de az ukránok már újabb szankciós csomagot követelnek az EU-tól, emellett csatlakozni akarnak az unióhoz is!
Már az önmagában a civilizáció bukása, hogy egy ilyen címmel bárhol cikk jelenhet meg, de az, hogy erről BÁRMILYEN párbeszéd zajlik egyenesen vérlátízó!
Ez történik akkor, ha valahol engednek a…
☝️Itt a lényeg, egy képen!
👉 33 899 Forintért tankoltam, de a 4️⃣8️⃣0️⃣-as ársapka miatt 22 665 Forintot fizettem. 1️⃣1️⃣ 2️⃣3️⃣4️⃣ Ft NÁLAM MARADT!
️ Mit jelent ez
1️⃣. HA NEM LENNE A BENZINÁRSTOP, már…
Én is csalódott vagyok, hogy az ukrán külügyminisztérium még mindig nem tanulta meg azt a szót, hogy köszönöm!
Jelen állás szerint úgy fest, hogy ezeket még a sajátjaik sem érdeklik. A saját civil…
Lehet leszedik: rövidesen leválthatják Jakab Pétert, mivel a teljes pártelnökség és a frakció kétharmada is nyíltan szembefordult vele!