A harctéri megoldás nem működik, és egyik oldalon sincs esély a győzelemre. Ez egy olyan háború, ami eredmény nélkül foszt meg rengeteg embert az életétől.
Itt az ideje a békéről beszélni!
Erős akarat csak erős hitből fakad – hallhattuk az altiszti hitvallásban néhány héttel ezelőtt.
Magyarországot megvédeni olyan haderővel tudjuk, amely nemcsak modern eszközökkel, de az azokat működtető-használó képzett, bátor és erős lelkű katonákkal áll ki a Haza védelmére. Az erős lélekhez pedig erős hit kell – ezt a lelki hátteret adja tábori lelkészi szolgálatunk.
Takaró Károly dandártábornok, nyugalmazott tábori püspök nevéhez fűződik a protestáns tábori lelkészi szolgálat megalakítása, amelyben elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Püspök urat a napokban 75. születésnapja alkalmából köszöntöttük, felidézve a haza hittel való szolgálatát, lelkészi, püspöki és katonai pályájának legfontosabb állomásait.
/posztok.hu

Ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa.
Erre mindannyian büszkék lehetünk, és azok is vagyunk.
A Szigetvári Zrínyi Vár és Vármúzeum 2016 óta Nemzeti Emlékhelyként fogadja a látogatókat.
️
legjelentősebb sportvárosainak rangsorát, ahol 
A falusi civil szervezetek hagyományt őriznek, értékeket mentenek és adnak át, közösségeket hoznak létre, erősítik a közösségi életet. 
