Budapest a világ 1️⃣0️⃣. legnagyobb sportvárosa az idén

Összeállították a világ legjelentősebb sportvárosainak rangsorát, ahol Budapest – a lista történelme során először – a 1️⃣0️⃣. helyen szerepel, az első helyen pedig Párizs áll

A rangsor összeállításakor figyelembe veszik, hogy hány sporteseményt rendezett az adott város a vizsgált időszakban, hogy a szakmabeli szakértők mennyire értékelik az adott várost, illetve hogy milyenek a város kilátásai a jövőre nézve. Rendkívül hangsúlyosan veszik számításba, hogy a város nemzetközi sportesemények szervezése terén mennyire számít rutinosnak.

Szintén sokat nyomott a latban a fővárosi sportlétesítmények építése, fejlesztése.

Hajrá, Magyarország
Hajrá, magyar sport

Ma van a roma holokauszt emléknapja.
Fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt.

____

Today is Roma Holocaust Memorial Day.
We bow our heads in memory of the victims.

Ahogy eddig is, ezután is számíthatnak rám a szülőföld építésében.

Erdőben az erdőről
Vajon mi az erdő titka?
És hogyan derül ki mindez az Erdei Vándortáborokban és az Erdei Iskolákban?

️Évente százezer gyermeket fogadnak az állami erdőgazdaságok erdei iskolái,…

Ma ünnepli 74. születésnapját első magyar űrhajósunk, Csepel díszpolgára, Farkas Bertalan.
A magyar nemzet hálával tartozik neked!
Isten éltessen sokáig erőben, egészségben, Barátom!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média