Az Eurostat tegnapi legfrissebb grafikonja: még mindig a középmezőnyben vagyunk.
A májusi infláció, azaz fogyasztói áremelkedés az előző év ugyanezen hónapjához viszonyítva.
Érdemes azonban az árszínvonalunkat is hozzánézni, ebből azonban még csak a 2020-as a legutolsó elérhető, betettem azt is. (Tervezek egy kis írást majd erről is!)

IIIIgeeeeen!!! Kicsit megkésve realizálódott karácsonyi ajándék, de jobb később, mint soha. Mindig kíváncsi voltam, mit tud az a hatalmas tányér közepére helyezett kis pötty a Michelin-csillagos…

Itt több kameraállásból megnézheti, hogy esett el kerékpárral Biden elnök

„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem…

2️⃣5️⃣ éves lett a Kalász Művészeti Iskola!

Ennek örömére rendezték meg a Jubileumi jótékonysági hangversenyt a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban.

A fellépők között szerepelt a Hangművelő…

Ismét megrendezésre került a Tisza Klub, ahol Csák Jánossal, kultúráért és innovációért felelős miniszterrel beszélgettünk, több érdekes témáról.

🙏 Köszönjük Miniszter Úr megtisztelő válaszait.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média