️A legfontosabb útravalókat hátrahagyták fiatalabb társaiknak: puskázni csak annál a tanárnál lehet, aki maga sosem puskázott, és soha ne költsék át Petőfi verseit, mert bár a költő már nem tud érte reklamálni, az irodalomtanár igen.

A vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ballagó diákjai hol sírva, hol nevetve búcsúztak szeretett iskolájuktól.

Azt kívántam nekik, és azt kívánom minden Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő diáknak, hogy találja meg azt, amiben tehetséges. Ahogy Matula bácsi mondja Fekete István Tüskevárában: “A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is.”

Bízom benne, hogy ezek a gyerekek is megálmodják a valóságukat, a program nyújtotta élmények pedig kellő motivációt adnak nekik, hogy ki is tartsanak céljaik mellett.

Azért dolgozunk, hogy 2030-ra minden most általános iskolás rendelkezzen legalább szakmával vagy érettségivel és diplomával. Az irány jó, ma már országosan mintegy 1000 mentor több mint 4000 mentoráltnak segít felfedezni magában a tehetségét, és olyan élményeket szerezni, amely megalapozza a jövőjüket. Főleg, hogy olyan gyerekekről van szó, akik a munka és továbbtanulási lehetőségektől távolabbi településeken élnek, ahol a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya pár éve még 54 százalék volt.

🤝Köszönöm a munkáját mindazoknak, akiknek hozzánk hasonlóan szívügye a gyerekek jövője! A munkát folytatjuk!

Hajrá, Tanítsunk Magyarországért program! Hajrá, Vámospércs! Hajrá, ballagó nyolcadikosok! Új élményekre fel!

Magyar sikerek az antalyai vívó Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben!

👏 A még csak 19 éves Muhari Eszter, kadet világbajnokunk a felnőttek között is letette névjegyét: 5. lett! Eszter csak a verseny…

🫡 Egy igazi példakép, akinek embersége, kitartása, konzervatív nemzeti értékrendje inspiráló lehet mindenki számára.

Szekeres Pál az egyetlen élő ember, aki érmet szerzett olimpián és paralimpián is,…

Ma délután a 32. alkalommal megrendezett Dal Ünnepe Hangversenyen a Lébényi Liszt Ferenc Vegyeskar 100. évfordulóját ünnepeltük Lébényben. Hálásan köszönöm mindazt a felemelő élményt, melyet nemcsak…

Zászlókat a magasba! Hajrá, magyarok!

️ A világ szeme újból Magyarországra szegeződik. A következő napokban 5 sportágban összesen 74 számban hirdetnek hazánkban bajnokot, a 19. FINA Vizes…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média