Fő célkitűzéseim közé tartozik, hogy a siketek beilleszkedjenek a hallók társadalmába és viszont is: a halló emberek elfogadják a siket embereket és elsajátítják ezt a kultúrát is.
A Siketek Világnapja…


Őszöd-15:
Hazánkban jóval a válság kitörése előtt, már 2006-tól zuhant a foglalkoztatottak létszáma.
Négy év alatt kétszázezer fővel csökkentünk, s így 2010-ben csupán 3,7 millióan dolgoztak hazánkban. (Összehasonlításképpen Győr-Sopron megyében 2010-ben kevesebb, mint kétszázezren dolgoztak, tehát egy egész megyényien estek ki a munkaerőpiacról négy év alatt.) Előtte 2002-2006 között is csak stagnálni tudtunk, míg ekkor az unió többi tagállamában lendületesen bővült a munkaerőpiac. A többiek leköröztek bennünket, s 2010-re utolsó helyre kerültünk az országok sorrendjében.
Emlékszünk: „Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. … Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. … Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek. … ”
(Őszödi beszéd, 2006.)
Korábbi posztok a témában:
️ foglalkoztatásról: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3424690374447181
️ munkanélküliségről:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3425782711004614
️ fiatalok foglalkoztatásáról:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3426437920939093
️ nettó reálkereset változás:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3427219247527627
️ minimálbér reálértékének változása: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3427968884119330
️ inaktívak arányának változása:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3428776687371883
️ termékenységi ráta változása: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3429522103964008
Fő célkitűzéseim közé tartozik, hogy a siketek beilleszkedjenek a hallók társadalmába és viszont is: a halló emberek elfogadják a siket embereket és elsajátítják ezt a kultúrát is.
A Siketek Világnapja…
Kultúrházak éjjel-nappal: Országos rendezvénysorozat megnyitója volt Pomázon
A Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár…
️
Őszöd-15 Mandinerposztsorozat!
Továbbra is azt kérem, hogy osszátok, mutassátok meg azoknak, akik 2006-ban még ovisok vagy bölcsisek voltak, s most már 18+ évesek! Köszönöm! 
#oszod #oszod15 #Mandiner…

Köszönjük Hársi, köszönjük Szatyi!
Ma délután a Mezőkövesd elleni győztes bajnoki meccsünk szünetében Hárspataki Gábor olimpiai bronzérmes karatékának és Szatmári András olimpiai csapat bronzérmes…
A Hungary Helps - Magyarország segít program bemutatkozik az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon is.
Itt is elmondjuk: nem kihasználni és gyarmatosítani kell az országokat,…
🤝 Találkozzunk a nagy meccs előtt!
✍ Az Újpest elleni derbit megelőzően, 15:45-től a Fradi kamionnál leszek, ahol dedikálni fogom a könyvemet.
A könyvet a helyszínen is meg lehet vásárolni, és be…
A Gyurcsány Show mellékszereplői most épp eljátsszák a vitát.
És, hogy ki nyer majd? Tök mindegy. A főszereplő úgyis Gyurcsány marad.
Ne dőljünk be a Gyurcsány Shownak!
A Gyurcsány Show mellékszereplői most épp eljátsszák a vitát.
És, hogy ki nyer majd? Tök mindegy. A főszereplő úgyis Gyurcsány marad.
Ne dőljünk be a Gyurcsány Shownak!
A Gyurcsány…
Album IV. Budapesti Demográfiai Csúcs
A családnak nincs alternatívája – ebben a meggyőződésünkben erősítettek meg a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson felszólaló politikai döntéshozók, a tudomány, az…
Kiskunlacháza várossá avatásának ünnepségén
Több mint 7,7 milliárd forinttal támogatjuk 29 ágazati képzőközpont kialakítását, cél a piaci igényekhez igazodó oktatás! 