Kiskunlacháza várossá avatásának ünnepségén
Album IV. Budapesti Demográfiai Csúcs
A családnak nincs alternatívája – ebben a meggyőződésünkben erősítettek meg a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson felszólaló politikai döntéshozók, a tudomány, az egyházak és a civil szféra képviselői. A nyugati világ legnagyobb problémája az, hogy nem születik elég gyermek, holott gyermekvállalás nélkül nincs fenntartható fejlődés. Feladatunk, hogy kiálljunk a hagyományos értékek mellett, és olyan döntéseket hozzunk, amelyek valóban támogatják a családalapítást, a gyermekvállalást.
Köszönöm, hogy a résztvevők megosztották velünk gondolataikat, tapasztalataikat, beszámoltak a jó gyakorlatokról és további munkára bátorítottak a családok támogatása érdekében. Ismét bebizonyosodott, hogy szükség van olyan alkalmakra, mint a Budapesti Demográfiai Csúcs, amikor széles körben gondolkodhatunk feladatainkról. A résztvevők száma is mutatja, hogy egyre többen vagyunk: az idei eseményen már nyolc uniós tagállam magas szintű kormányzati képviselői vettek részt. Ha így haladunk, 2030-ra az európai uniós tagállamok többsége családpárti erő lehet.
A közös gondolkodást cselekvésnek kell követnie, és mi elszántak vagyunk. A találkozón deklarációt írtak alá a kormányfők, a jelen lévő miniszterekkel pedig megállapodtunk abban, hogy további tettekre váltjuk a konferencián elhangzott inspiráló gondolatokat.
A magyar kormány elkötelezte magát a határozott, rendíthetetlen családközpontú kormányzati logika mellett. A gyermekvállalás ugyanis egész életre szóló döntés, a fiataloknak biztonságban kell érezniük magukat, amikor családot alapítanak. A magyar kormány a biztonságon alapuló jövőképet kínálja nekik. Ám ha az ország letér erről az útról, egy pillanat alatt mindent le lehet rombolni. Ezért is fontos, hogy a következő kormányzati ciklusban is folytathassuk a munkát.
Köszönöm a Budapesti Demográfiai Csúcs résztvevőinek és a szervezőinek, hogy immáron negyedik alkalommal gyűlhettünk össze azzal az elhatározással, hogy közösen gondolkodjunk és cselekedjünk a magyar és az európai családokért.
Kiskunlacháza várossá avatásának ünnepségén
Több mint 7,7 milliárd forinttal támogatjuk 29 ágazati képzőközpont kialakítását, cél a piaci igényekhez igazodó oktatás! 
Napló/1375: Péntek este, a Kölcsey ház kis galériájában Olajos István megnyitotta és gondolataival értékelte Fajka József nyárlőrinci festőművész Átiratok című kiállítását.
ZalaZone, autóipari tesztpálya, Zalaegerszeg. Egy 2017-ben megvalósult beruházás, amely további fejlesztésekkel bővül.
Tegnap a helyszínen tájékozódhattam. 
“Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél.”
A Gyurcsány Show mellékszereplői most épp eljátsszák a vitát.
És, hogy ki nyer majd? Tök mindegy. A főszereplő úgyis Gyurcsány marad.
Ne dőljünk be a Gyurcsány Shownak!
A Gyurcsány…
Lovasbemutató a Kincsem Parkban
Debrecen, megérkeztünk!
🪥A mai nap kezdéseként fogkrém tubusgyártó kapacitás bővül a svájci Hoffmann Neopac vállatnál.
Mit jelent ez a debreceni embereknek?
️ Garanciát 176 ember állásának megmaradására…
A magyar ember nem felejt!
Én még emlékszem a 2010 előtti állapotokra, egy minden szempontból sikertelen kormányzásra, és egy morálisan többszörösen megbukott vezetésre, melynek…
#Karácsony Gergely megálmodta a jövő villamosait Budapestre, 7,7 milliárd forintért.
A tenger habjaiból kilovagló álomtündér Tüttő Kata 35 darab (1993-as és 1997-es évjáratú) Siemens-Düvag #villamos…