Többlettel zárt a költségvetés júliusban és Magyar Péter ezt most valami új, fantasztikus sikerként próbálja eladni, miközben a magyar költségvetés évek óta ugyanígy működött az Orbán-kormányok alatt is.

A magyar költségvetés fejnehéz: év elején vannak a nagyobb kifizetések (13. és 14. havi nyugdíj, fegyverpénz, a közszolgálatban dolgozók lakhatási támogatása), majd májustól jellemzően már többlettel zárulnak a hónapok. Ilyenkor érkeznek az adóbevallások, a cégek második negyedéves áfabevételei, ráadásul idén a fogyasztás is nőtt, így az állam adóbevételei még inkább emelkedtek.
Vagyis nincs itt semmi rendkívüli. Ez nem Magyar Péter sikere, hanem a magyar költségvetés megszokott működése.

️Ami viszont már okot adhat az aggodalomra, az a Tisza-kormány által tett rengeteg vállalás. Olyan kötelezettségekre bólintottak rá, mint például a multik terheinek csökkentése. Ez már el is kezdődött, hiszen a szén-dioxid-kvótaadót már el is kaszálták.
A multik különadójának eltörlésével viszont az államnak kevesebb bevétele lesz. Ezt pedig valahonnan pótolni kell.
Ha nem a multik fizetnek, akkor ki fog?
Sajnos, a magyar családok és a kkv-k fogják viselni a plusz terheket.

A költségvetés helyzetéről és a megszorításokhoz vezető intézkedésekről a Hír TV Monitor műsorában beszéltem. Link a kommentben.

Paksnál két kövekkel teli uszály süllyesztését határozta el a kormány, hogy emelje a folyó fenekét a szükséges ponton. Végre. Románia ezt a fenékküszöb-emelést már múlt péntek éjjel megoldotta,…

Massachusetts lett az Egyesült Államok tizedik állama, ahol napokon belül terhességi korhatár nélkül végeztethet abortuszt bárki.
Az aláírási ceremónián jelenlévő fiatal nők tapsolva, nevetve ünneplik…

Ezt azért osztom meg, mert miközben a külügyminiszter és államtitkára aljas módon "fidesztelenít" a minisztériumban, több évtizedes szakmai tapasztalattal bíró szakembereket rúgnak ki, bocsájtanak el,…

️Magyar Péter azt mondja, azért kellett ma HELIKOPTEREZNIE, mert “rengeteg szakemberrel a nap 24 órájában” azon DOLGOZNAK, hogy ne kelljen leállítani a Paksi Atomerőművet.

Még egyszer: dolgoznak, hogy…

Kínos magyarázkodás
Valóban szabadságra ment a vízügyi államtitkár a vízválság legkritikusabb napjaiban?? Erről kérdeztem Gajdos László minisztert a parlamentben. A válasz olyan, amilyen…

Tegnap az Országgyűlésben a vényköteles gyógyszerek ÁFA-csökkentéséről beszéltem.

Megszavaztuk a javaslatot, habár ez csak pár száz forint megtakarítást jelent évente a betegeknek, de legalább ennyit…

️ Micsoda önkritika Magyar Pétertől: „Egészen szánalmas képet festett ez a bagázs.”

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média