Tegnap az Országgyűlésben a vényköteles gyógyszerek ÁFA-csökkentéséről beszéltem.

Megszavaztuk a javaslatot, habár ez csak pár száz forint megtakarítást jelent évente a betegeknek, de legalább ennyit azért kapnak.

A kampányban még minden gyógyszerről volt szó. Abszolút ígérgetés.

️ Micsoda önkritika Magyar Pétertől: „Egészen szánalmas képet festett ez a bagázs.”

Palóc André fideszes képviselő szerint miközben a gázolaj literenkénti átlagára már közel 50 forinttal meghaladja a korábbi védett árat, növelve a termelés, a szállítás költségeit, a hazai termelőket…

☝️Ez a videó is de rosszul öregszik! Magyar Péter még arra sem figyel, hogy saját korábbi nagyotmondásaira ne cáfoljon rá a tetteivel!

Emlékeztek, amikor Bódis Kriszta a rezsivédelem ellen azzal érvelt, hogy többet fizetni JÓ DOLOG?

Na, úgy látszik a Tiszánál ez többeknél is be van akadva.

Kármán András pénzügyminiszter ugyanis tegnap…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média