A gazdasági adatok félreértelmezése vagy szándékos félrevezetés történik.
A miniszterelnök ismét valótlan adatokkal próbálta elhítelteleníteni az elmúlt 16 év gazdasági eredményeit a Karmelitában tett kirándulása közben.

Tegyük rendbe a számokat!
Kezdjük a szegénységgel (ezt a témát már korábban Dobrev Klára is előszeretettel magyarázta félre).
️Magyarország NEM az Európai Unió legszegényebb országa. Sőt, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek arányában hazánk jobban teljesít az uniós átlagnál.
2010 óta több mint 12 százalékos javulást értünk el, vagyis 1,3 millió ember tudott előrelépni a középosztályba.
A nyugdíjasok esetében nem egymillió ember érintett, hanem körülbelül 380 ezer.
A gyermekeknél pedig nem 400 ezren, hanem 33 ezren vannak kockázatban – miközben 2010-ben még közel 150 ezren voltak. A magyar gyermekszegénység csökkenése Európában a második legjobb eredmény.

Magyar Péter szerint a magyarok kiszorultak a hazai munkaerőpiacról, és 700 ezren „kényszerültek” külföldre. Ez sem igaz. Az ENSZ statisztikái szerint összesen sincs ennyi magyar külföldön: a legfrissebb adatok 539 ezer főről szólnak.
️Ráadásul Magyarország vándorlási egyenlege 1995 óta pozitív, ami azt jelenti, hogy többen vándorolnak vissza vagy be hozzánk, mint ahányan elköltözenk.

És akkor a gazdasági növekedésről…
Azt állítani, hogy Magyarországon nincs növekedés, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A GDP 2002-ben 65 ezer milliárd forint volt, ma pedig már 87 ezer milliárd. Ez 32 százalékos emelkedés folyó áron.
Az elmúlt 4 év volumenadatait nézve is 4,6 százalékos növekedést értünk el – nagyobbat, mint Németország vagy Ausztria.
Az idei első negyedévben pedig újra növekedési pályára állt a gazdaság, az előző negyedévhez képest az EU második legnagyobb növekedését produkáltuk.

Az új kormány tehát nem romokban heverő gazdaságot vett át, hanem egy növekedő országot. Erre érdemes emlékezni, amikor újra és újra megpróbálják eltorzítani a valóságot.

A témáról korábban egy részletesebb bejegyzésben is írtam, ennek linkjét a kommentek között találjátok, ahogyan a Hír TV adását is, ahol bemutattam a valós számokat.

Latorcai Csaba: Érdekes, hogy azok, akik éveken át a „bíróságok függetlenségéért” aggódtak, most mélyen hallgatnak.

A Kúria épületének felújítását nem Varga Zs. András rendelte meg, és még arra sem…

Halmos Ádám mai Telex-nyilatkozata olyan súlyos valótlanságokat tartalmaz, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A valóság az, hogy 2020-ban maga Halmos Ádám keresett meg bennünket azzal, hogy…

Futókörök napja

Szombaton a futókörök napján, a rossz idő ellenére, több mint 10 ezren futottak Magyarországon. Ha már kitaláltuk etr a rendezvényt, akkor rajthoz is kell állni. Tegnap két részletben…

„Az ellenzéki életet is ismerem. De nem ez határoz meg. Az a fontos, hogy kormányon vagy ellenzékben az ember legyen az, aki. Egy fiú vagyok Felcsútról, a Kolozsvári utcából, akkor is, ha…

Rövid, személyes reflexió Orbán Anita külügyminiszter-jelölt asszony parlamenti meghallgatásáról a Külügyi- és az Európai Ügyek Bizottságában.

A tegnapi nap margójára
Először is: ha valaki a “szeretetországot”, megbékélést hirdet, akkor történelmi lehetőséget szalaszt el első miniszterelnöki beszédével a parlamentben azzal, ha fenyegetőzéssel…

Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Miss Marple, Columbo – úgy tűnik, új taggal bővülhet a híres nyomozók sora.

A különbség csak annyi, hogy ők bűnügyeket oldottak meg, nem Herendi-készletek után kutattak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média