Szalai Piroska miniszterelnöki megbízott

Magyarország az élmezőnyben!
2025 első negyedévében Magyarország a 37 OECD-ország közül a 7️⃣. legnagyobb reálkereset-növekedést érte el – megelőzve többek között az euróövezet országait, az Egyesült Államokat, Izraelt és Japánt is. 2021-hez viszonyítva pedig a 2️⃣. legnagyobb növekedést produkáltuk.

Hiába próbálja a HVG azt állítani, hogy hazánkban csökkennek a bérek, ez nem igaz️A HVG által idézett adatok, amelyek a KSH-tól származnak nem a bérekre, hanem a keresetekre vonatkoznak, amelyek az alapbért, a pótlékokat és az egyszeri juttatásokat is tartalmazzák. Például 2024-ben a húsvét az első negyedévre esett, idén viszont a másodikra, így a húsvéti kifizetések is később jelentkeznek. A kereset általában csak akkor csökken, ha valaki munkahelyet vált, másképp kapja a pótlékokat, vagy próbaidő alatt nem jogosult rájuk.

Az M1 adása visszanézhető itt:

Jászágó Falunap
Édesapám, aki 101 évesen tavaly ősszel ment el, a jászágói határban született. Mindig azt hagyta rám, hogy vigyázzak Jászágóra, mert nekünk minden itt kezdődött el. 🙏
Sok embernek, sok…

Áldás, békesség!
A töki református templom orgonája újra szólni fog.
A kormány a felújításhoz szükséges 2️⃣5️⃣ millió forintot biztosítja.

Isten áldását kívánom Wollner István lelkipásztornak és az…

Telefonos egyeztetés Lázár Jánossal.🤝

Egyetértettünk, hogy a választást meg fogjuk nyerni!

Beszéltünk a választókörzetem útfejlesztéseiről, ezekről is nemsokára beszámolok.

️Nagyboldogasszony ünnepe, Mária-búcsú Balatonőszödön!
👉Magyarország mindig akkor volt sikeres, akkor tudott jó válaszokat adni a kihívásokra, amikor büszke volt a hagyományaira, védte a kultúráját és…

Napló/2777: Koporsója előtt, szombaton délelőtt Szabó Gellérttel, Szentkirály polgármesterével és a gyászoló sokasággal együtt búcsúztuk Csáki Bélától, Fülöpjakab rendszerváltó polgármesterétől.

Perőcsényben, az Együd Árpád Közösségi Színtéren ismét összegyűlt a falu és a környék apraja-nagyja, hogy együtt ünnepeljük a békét, a közösséget és persze a magyar lecsót – ami a világ legjobbja!

A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média