Jászágó Falunap 
Édesapám, aki 101 évesen tavaly ősszel ment el, a jászágói határban született. Mindig azt hagyta rám, hogy vigyázzak Jászágóra, mert nekünk minden itt kezdődött el. 🙏
Sok embernek, sok…
Jászágó Falunap 
Édesapám, aki 101 évesen tavaly ősszel ment el, a jászágói határban született. Mindig azt hagyta rám, hogy vigyázzak Jászágóra, mert nekünk minden itt kezdődött el. 🙏
Sok embernek, sok…
Ráérzett a kérdező!
Áldás, békesség!
A töki református templom orgonája újra szólni fog.
A kormány a felújításhoz szükséges 2️⃣5️⃣ millió forintot biztosítja.
️
Isten áldását kívánom Wollner István lelkipásztornak és az…
Telefonos egyeztetés Lázár Jánossal.🤝
Egyetértettünk, hogy a választást meg fogjuk nyerni!
Beszéltünk a választókörzetem útfejlesztéseiről, ezekről is nemsokára beszámolok.
️Nagyboldogasszony ünnepe, Mária-búcsú Balatonőszödön!
👉Magyarország mindig akkor volt sikeres, akkor tudott jó válaszokat adni a kihívásokra, amikor büszke volt a hagyományaira, védte a kultúráját és…
Napló/2777: Koporsója előtt, szombaton délelőtt Szabó Gellérttel, Szentkirály polgármesterével és a gyászoló sokasággal együtt búcsúztuk Csáki Bélától, Fülöpjakab rendszerváltó polgármesterétől.
A fix 3%-os hitel köszönhetően a havi törlesztőrészlet akár alacsonyabb is lehet, mint egy lakás bérleti díja. 
Megérkeztünk a Vajdaságba – megkezdjük az államalapítási ünnepségsorozatot.
Perőcsényben, az Együd Árpád Közösségi Színtéren ismét összegyűlt a falu és a környék apraja-nagyja, hogy együtt ünnepeljük a békét, a közösséget és persze a magyar lecsót
– ami a világ legjobbja!
A…
Megérkeztem a XV. Perőcsényi Lecsófesztiválra 
️