A Tisza megágyazott a migrációnak. Már ott tartunk, hogy az Alaptörvényből is kitörölnék azt, hogy kiemelt fontosságú Magyarország keresztény kultúrájának védelme. Vagyis szépen lassan ránk akarják erőltetni ugyanazt az irányt, amit Nyugat-Európa már megszenvedett.
Emlékeztek, mennyit beszéltük, hogy sokan lebecsülik a támogatásokat, a biztonságot, a családvédelmet és a stabilitást? Hogy természetesnek veszik mindazt, amiért hosszú évekig dolgozni kellett? Most megkapják a „változást”, amit akartak és hamar rá fognak jönni, mit veszítettek.
Oda lehet a biztonság, a megélhetés kiszámíthatósága, a családtámogatások, a szuverenitás. Cserébe jön a teljes igazodás Brüsszelhez, vele együtt pedig azok a problémák is, amiket eddig sikerült távol tartani Magyarországtól.
Mi is meg fogjuk érezni ennek a következményeit, de egy év múlva sokan vissza fogják sírni azt, amit ma még természetesnek gondolnak.

Az első Tisza-törvénytervezet nem túl erga omnes, ám úgy látszik ilyen “jogalkotás” jön. A lényege: Orbán nem lehet többé miniszterelnök. Akkor már nem lehetne, hogy mondjuk olyan se, aki fideszes…

️Újabb tiszás hazugságról hull le a lepel.

☝️Megszüntetik az illegális migráció elleni küzdelem alkotmányos, azaz alaptörvényi védelmét. A Tisza így módosítja az alkotmányt.
️Több mint szimbolikus, hogy…

A Polgári Mulató közössége nevében arra kérjük látogatóinkat, vendégeinket és szimpatizánsainkat, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogassák a Kárpát-medencei Magyarok Kulturális…

Egyesek persze hajlamosak aljas és primitív prolihergelésként értékelni Magyar Péter akcióját, de ők sajnos túl finnyásak egy ilyen gyönyörű és patyolattiszta rendszerváltáshoz, a kisujjukat is…

A kormányfői ciklusok korlátozàsa antidemokratikus!

Benyújtotta a Tisza Párt az Alaptörvény 16. módosítására vonatkozó előterjesztését az Országgyűlésnek. A dokumentum benyújtója Hantosi István és…

Hol lesz a határ

Ne áltassuk magunkat: a papíron jól mutató vagyonadó a gyakorlatban könnyen elvérezhet. Az igazán tehetős réteg pillanatok alatt külföldre helyezi át a székhelyét és a vagyonát.
Ha a…

„Mert vannak egyenlők, és egyenlőbbek…” – de mit jelent az egyenlőség keresztény szemmel?

Május 17-én, az IDAHOBIT (a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzetközi világnap) alkalmából több…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média