Hajrá Illés Boglárka, hajrá Fidelitas !

Ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra, ismét bevezetnék a vizitdíjat.
Márki-Zay Péter a betegekkel közvetlenül fizettetné meg az egészségügyi ellátás díját, ahogy 2010 előtt főnöke, Gyurcsány Ferenc is tette.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje az egészségügy privatizációját is a bukott gyurcsányi mintára hozná vissza.
2007-ben a Gyurcsány-kormány vizitdíjjal és kórházi napidíjjal keserítette meg az emberek életét.
💪 A magyaroknak több, mint 80 százaléka egyszer már elutasította a vizitdíjat.
A baloldal 2010 előtt kórházakat záratott be, megszüntettek 9 ezer ágyat, privatizálták a laborokat, a betegszállítást, az étkeztetést és 600 milliárd forintot vontak ki a magyar egészségügyből.
Ezzel szemben az Orbán-kormány 500 milliárd forintot fordított a vidéki ellátórendszer reformjára, jelenleg pedig 750 milliárd forintból a központi régió fejlesztése zajlik.
A tönkretett egészségügy romjaiból mára stabilan működő, a világjárványban is helytálló rendszert épített.
2018 óta 72 százalékkal nőtt az egészségügyi szakdolgozók alapbére és 3 ezerrel több orvos dolgozik az ágazatban, mint 2010 előtt.
Tavasszal arról is döntünk, hogy visszatérjen-e a megszorítások korszaka vagy Magyarország a fejlődés útján, továbbra is előre menjen, nem pedig hátra.
💪 Van mit megvédenünk, van miért kiállnunk!
Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay!
Soha többé baloldal!

#fidelitas

Rettenetes dolga van ezeknek az elnyomott művészeknek ebben az élhetetlen diktatúrában.

Távol álljon tőlem, hogy Fluor Tomival foglalkozzak, mert bár imádom amikor két "bebaszcsi" között politikáról…

szegény tímeának segítség kellene, gondos kezek és ápolás, ti meg csak nevettek rajta.

amikor rónai egon percekig lebegteti élő adásban, hogy márki-zay antiszemita, akkor már tudod, hogy az ellenzéki kampány nem halad _zökkenőmentesen_

A hét éve elhunyt Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat jobbhátvédjére emlékeztek

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke és ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület tagja, Buzánszky Jenő, a…

Tamási Áron-emlékév indul Marosvásárhelyen

Tamási Áron-emlékévet indít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A 125 éve született székely-magyar író életműve köré szerveződő események…

Választás 2022 - Az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választása időpontjának kitűzéséről -

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

"Az országgyűlési…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média