Tamási Áron-emlékév indul Marosvásárhelyen

Tamási Áron-emlékévet indít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A 125 éve született székely-magyar író életműve köré szerveződő események január 22-én Marosvásárhelyen, a magyar kultúra napja alkalmából indulnak.

"Tamási Áron neve hívószó az összmagyarság számára. Az emlékévvel szeretnénk újra bemutatni az írót, életművét, műveit közelebb hozni a fiatalokhoz" - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Mint hozzátette, Tamási Áron munkássága a magyar kultúra elidegeníthetetlen része, szervesen hozzátartozik a magyar identitáshoz. "Tamási Áron egész életében hitet tett magyarsága mellett" - hangsúlyozta, rámutatva, hogy az emlékév programjai összefogják a magyar közösségeket az egész világon.

Az emlékév fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A rendezvények lebonyolítója a Magyarság Háza, amelynek igazgatója, Csibi Krisztina a sajtótájékoztatón kiemelte: a Magyarság Háza rendszeres résztvevője a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett emlékéveknek. Kitért arra, hogy 2018-ban, a Mátyás király-emlékévben világszerte mintegy háromszáz rendezvényre került sor.

A Tamási Áron-emlékév főbb programjairól A. Szabó Magda projektvezető beszélt. Mint elmondta, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt lesznek események, köztük színházi előadások, kiállítások, irodalmi estek, próza- és esszéíró verseny, novellapályázat és illusztrációs pályázat.

Tamási Áron "Erdélyben, Farkaslakán született 1897. szeptember 20-án, ott is helyezték örök nyugalomra 1966-ban. Közte bejárta Amerikát, élt Erdélyben, majd 1944-től Budapesten. Az emlékévvel szeretnénk bebizonyítani és mindenki számára érzékelhetővé tenni, hogy Tamási Áron a ma embere számára is fontos, lényegi dolgokat tudott megfogalmazni életünkről, hitről, szabadságról, lélekről" - hangsúlyozta A. Szabó Magda.

Az emlékév január 22-én, a magyar kultúra napján indul a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A helyszín jelképes, hiszen a kommunista diktatúra idején mellőzött Tamási Áron 1956 októberében tért vissza íróként Erdélybe, és itt olvasta fel előző éjszaka írt novelláját. Idén ezen a napon a marosvásárhelyi Spectrum Színház mutatja be Tündöklő Jeromos című darabját. A mű a Nemzeti Színház előadásában idén Kárpát-medencei turnén is szerepel.

Az emlékév alkalmából díszkiadásban jelenik meg Tamási Áron leghíresebb műve, az Ábel-trilógia egy erdélyi grafikus illusztrációival. Születnek tanulmánykötetek, és folyóirat-emlékszámmal is tisztelegnek az író előtt.

Szeptember 20-án, Tamási Áron születésnapján Farkaslakán rendeznek emlékünnepséget.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára, Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és A. Szabó Magda projektvezetõ, a Tamási Áron-emlékévrõl tartott sajtótájékoztatón a D50 Kulturális Központban 2022. január 11-én.

Választás 2022 - Az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választása időpontjának kitűzéséről -

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

"Az országgyűlési…

Gyermekvédelmi népszavazás - Közlemény a népszavazás időpontjának kitűzéséről

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

"Közlemény a népszavazás időpontjának…

Emlékezzünk a doni hősökre! Mert akit a haza harcba hív, és életét adja, az bizony hős: mindegy, hogy magát a háborút az utókor hogyan értékeli. A hősök áldozata elévülhetetlen. (Kligl Sándor szobra,…

Ugye, mindenki ismeri ezt a lehetőséget, akinek 18 év alatti gyermeke vagy unokája van? Amit befizetünk a gyermek számára, ahhoz az állam hozzátesz 10%-ot évi 12.000 Ft-ig (azaz évi 120.000 Ft…

Ez a 444

Ahol a pasiba beleszerető norvég Mikulástól elélveznek a gyönyörűségtől, de a magyar Országos Mentőszolgálat videója, amiben egy sármos mentős pasi lenyűgözi a kolléganőket az már skandalum.

A Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) Haderőnemi Szemlélőség szárazföldi szemlélői beosztását január 12-étől dr. Lippai Péter dandártábornok tölti be.
Elődje, Takács Attila vezérőrnagy külföldön…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média