Ezt megkell osztanom!

Tegnap Jakab Péter azt mondta a parlamentben, hogy a börtönben Orbán Viktorból is lehet Orbán Viktória. Lassan 24 óra telik el, és amivel még nem találkoztam az a szövetséges politikusok tiltakozása, a máskor a hasonló kijelentéseken felháborodó vagy azokon gúnyolódó, nagy portálokon megjelenő publicisztikák sora. Egyedül a Budapest Pride adott ki közleményt, noha az ízléstelen Viktor-Viktória göcögés itt mellékszál.

Jakab ugyanis a következőt mondta: amennyiben győznek, akkor olyanok lesznek változatlanul a börtönviszonyok, hogy az egyik rab megerőszakolhatja a másikat, és a kormányzati hatalom reményteli birtokosai szerint ez teljesen rendben van. Még egy kis konzultáció kéne mellé a börtönbizniszről.

Jakab továbbá azt is kommunikálta ezzel és az összes megnyilvánulásával, hogy amennyiben kormányra verekednék magukat valahogy, akkor Orbán Viktor börtönbe megy. Most tessék figyelni, lassan mondom, hogy a politológia-esztétika-szakos, pasaréti Mérce-kommentelő is megértse: n_e_m _ m_e_g_y _ b_ö_r_t_ö_n_b_e. Nem lesz ilyen. Az egész semmi másra nem jó megint, csak az üres hergelésre, amely során a valóságtól elszakadt kanapélázadó indulatait kiélje, hogy még ennél is rettenetesebben butább legyen ez az ország. Gondolom, a Gyurcsány Fegyencezésre mindenki emlékszik. És mi lett? Börtönbe ment? Övé a legnagyobb ellenzéki párt.

Ahhoz, hogy egy jogállamban a hatalmával vélelmezetten visszaélő politikussal szemben jogerős ítélet szülessen, hosszú-hosszú évek szükségeltetnek, és még akkor sem biztos, hogy börtönbe megy. Leginkább ugyanis az kell hozzá, hogy elveszítse a befolyását, légüres térbe kerüljön, marginalizálódjon. A Fidesz mögött - ha valamilyen kapitális orbáni hiba miatt ki is kapna (ez mindig elképzelhető nála) - milliók fognak állni. Mármint emberben. Pénzben százmilliárdok. Az egyetlen a valósággal szembenéző terv, amit erre a helyzetre eszkábáltak össze, Karácsonyék honlapján olvasható. Amennyiben azt figyelmesen elolvassa valaki, kiderül belőle, hogy az megint csak hosszú évek huzavonájával számol. Szerintem az is irreális, mert ezzel a színtársulattal nem menne, de ez mindegy is. Nincs dolgom sem Jakabbal, sem a többivel, aki ebben a néphülyítésben utazik. Veletek van, akik a jakabi kijelentést ismételten csak a választási esélyek, az idióta politikai pankráció szempontjából tudjátok kezelni. ("Mér' a Fidesznek szabad, höhö?" "Verseny van a homofób szavazatokért" stb.).

Mondjátok, ti hisztek valamiben. Vagy gondoltok bármit is azontúl, hogy az egyik valóságshow-szereplő nyerjen a beszavazáson a csúnya másikkal szemben?

Azt mondjátok, az a bajotok a Fidesszel, hogy lebontja a jogállamot. Akkor miért tapsoljátok vörösre a tenyereteket a legelképesztőbb jogállamisággal ellentétes javaslatokat hallva? Azt mondjátok, hogy elfogadhatatlan az uszító szöveg, a gyűlöletkeltés, a kisebbségek megbélyegzése. Akkor miért nem kéritek ki magatoknak a leghatározottabban, amikor a saját köreitekben hangzik el hasonló? Miért magyarázzátok meg? Miért nem teszitek egyértelművé, hogy ezt még akkor sem támogatjátok, ha az egyetlen alternatíva? Azt mondjátok elegetek van a hiszékenységre építő, hazug propagandából. Akkor miért bólogattok megértően, amikor a tieitek hasonlóval operálnak? Miért hagyjátok, hogy nálatok is csak az indulatok fokozása dívjon bármiféle megvalósítható elképzelés megfogalmazása helyett? Miért nem zavar a tieiteknél az olcsó demagógia? És legfőképpen: miért hagytátok államosítani az agyatokat.

Évtizedek óta az az egyetlen megoldási javaslat, hogy jöjjön egy jobb gazda, aki egy kicsivel aranyosabb, mint a másik. Amikor a NER kiépülésekor a választási törvénytől az oktatás átszabásáig milliók elképzelését, érdekét nem vették figyelembe, akkor mindig jöttetek, hogy "na, ezért kell jól szavazni". Ez volt az egyetlen ötletetek az állítólag számotokra fontos dolgok megvédésére. De sikerült? Amikor a CEU-tüntetések zajlottak, a snájdig self made man népvezér kiállt, hogy most nem erre van szükség, hanem csinálni kell igazságos választási törvényt. Azután CEU se lett, választási törvény se lett, lett viszont megint kétharmad.

Megint ezt játsszátok, ami a ti dolgotok, úgy néz ki, ez valamiféle hobbi. Nem szólok bele. De mondjátok: eközben még hányszor akarjátok szembeköpni magatokat?

Mutassuk meg, mennyien vagyunk a Kárpát-medence minden pontjáról!
Mutassuk meg, hogy nekünk számít a hazánk sorsa!
Mutassuk meg, hogy nem felejtjük se '56-ot, se 2006-ot!
Mutassuk meg, hogy MI…

Megjöttek a Haladóék: Most már nekünk is van "rasszista és kirekesztő" mesénk

Nehezen vettem magamat rá erre a postra, mert elsősorban mi politikával foglalkozunk, de úgy érzem itthon is ráléptek egy…

FIGYELEM! Mindent bevet a nemzetellenes baloldal, hogy ellehetetlenítsék a nagysikerű Elk*rtuk című film megtekintését, baloldali trollok foglalták le a termekben az ülőhelyeket. Éppen ezért mostantól…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média