Nem felejtünk! 
Mandiner
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred az éves kiképzési tervének megfelelően légvédelmi rakéta-oltalmazási gyakorláson vesz részt.
A kiképzéshez szeptember 21-én, kedden a Magyar Honvédség egy JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépe is csatlakozik. Szeptember 22-én, szerdán és 23-án, csütörtökön pedig honvédségi helikopterek kapcsolódnak be a feladatba.
Az említett napokon Győr térségében megnövekedett zajhatásra lehet számítani. A fenti időszakban kérjük a lakosság megértését és türelmét.
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
A lakosság megértését és türelmét köszönjük!
Nem felejtünk! 
Mandiner
Tisztelet a hősöknek!
Emlékezzünk ezen nap áldozataira! 
Megjöttek a Haladóék: Most már nekünk is van "rasszista és kirekesztő" mesénk
Nehezen vettem magamat rá erre a postra, mert elsősorban mi politikával foglalkozunk, de úgy érzem itthon is ráléptek egy…
HátdeezmaJnemteljesenugyanolyan
️

FIGYELEM! Mindent bevet a nemzetellenes baloldal, hogy ellehetetlenítsék a nagysikerű Elk*rtuk című film megtekintését, baloldali trollok foglalták le a termekben az ülőhelyeket. Éppen ezért mostantól…
Meggyalázott demokrácia - 2006. október 23-ról rendezett kerítéskiállítást a Nemzeti Múzeum
Orbán Viktor újabb bejelentéseket tesz!
Végképp elgurult a gyógyszer Brüsszelben!
Ha egy napon az Európai Unió szétesik, a történészek és politológusok alighanem 2021. október 21-ében jelölik majd ki a bukáshoz vezető végső folyamat kezdetét. Na, de mi történt tegnap?
Az Európai…