Sok türelmet kívánok a Fidesz–KDNP frakciójának a mai ülésnaphoz. Szerintem garantált a balhé: a „nagyúr” valószínűleg igyekszik majd más témákra terelni a figyelmet a Polgár Judittal kapcsolatos bakiról. Úgy látom, ez volt az első komolyabb töréspont közte és a saját tábora között.

Ha ősszel valóban jönnek a beígért „reformok”, akkor forró politikai időszak elé nézünk. Ahogy korábban is elhangzott: „fájni fog”.

Hatalmas utcai ünneplés volt spanyolország szerte. Abszolút megérdemelték a bajnoki címet!

🩵 HÁT ENNYI???? Máris szertefoszlottak az államfői reményeim, pedig annyira beleéltem magamat! Már fejben beköltöztem a Pusszancs-palotába, kiválasztottam a bábelnöki integetésemet, és holnapra még…

Kérjen bocsánatot! Vitézy Dávid hazugsággal vádol, miután az általa felügyelt MÁV hivatalos adatai alapján megírtam, hogy idén júniusban többet késtek a vonatok, mint egy évvel korábban, még Lázár…

Kellemetlen: miután saját követői is bírálták Magyar Pétert, és számonkérték rajta, hogy egy jogi végzettséggel nem rendelkező sakkozót szeretne a köztársasági elnöki székbe ültetni, aki a…

Eddig még nem látott össztűz zúdult Magyar Péterre a saját táborából, miután Polgár Juditot szeretné államfőnek. Elemzés öt pontban!

1. AZ INFLUENSZERPOLITIZÁLÁS ÁRA: Magyar Péter politikai…

A tiszás aktivista nem ismeri a számokat #tisza #szijjártó #byd #autó #magyarpéter
A tiszás aktivista nem ismeri a számokat #tisza #szijjártó #byd #autó #magyarpéter
Tibi atya megint butaságot beszél #tibiatya #tisza #autóipar #európa #byd #mercedes #volkswagen #bmw
Tibi atya megint butaságot beszél #tibiatya #tisza #autóipar #európa #byd #mercedes #volkswagen #bmw
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média