Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek számomra a rendületlen hit és állhatatosság példaképe.

Püspöki jelmondata (Devictus vincit - Legyőzetve győz) tökéletesen tükrözi hitéhez és hazájához a végsőkig hűséges jellemét és történetét.

A Rákosi rendszerben folyamatos politikai támadásoknak volt kitéve, amelyekkel szemben arra hivatkozással állt helyt, hogy “Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni”. A kommunista egypárti diktatúra azonban a hatalmával visszaélve, a demokrácia védelmére hivatkozva, törvénytelen jogi eljárással próbálta ellehetetleníteni a hivatala gyakorlását, mert útjában állt a kizárólagos politikai hatalom birtokosainak.

A kommunizmus évtizedei alatt elszenvedett meghurcolása, megkínzatása, igaztalan elítélése, majd száműzetése után sem volt hajlandó eleget tenni az egypárti hatalom politikai zsarolásának, hogy mondjon le az esztergomi érseki székről. A Vatikán végül engedve Kádár Jánosék követelésének a ‘70-es évek elején az esztergomi érsekséget megüresedettnek nyilvánította.

Bécsben halt meg 1975. május 6-án. Végakarata szerint Magyarország szovjet uralomtól való teljes felszabadulása után, 35 évvel ezelőtt, 1991. május 4-én helyezték magyar földön, Esztergomban végső nyugalomra.

Boldoggá avatásáért imádkoztunk az Országos Mindszenty Engesztelő Zarándoklat szentmiséjén az esztergomi bazilikában, melynek altemplomában mécsest gyújtottunk Mindszenty bíboros sírjánál.

Magyar Péternek korlátlan hatalma és korlátlan felelőssége lesz
Lényegileg nem egy párt, hanem Magyar Péter Facebook oldala nyerte meg a választást kétharmados többséggel

Más országokhoz képest…

Dr. Boross Ildikó, a Kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökének sajtótájékoztatójáról számolt be a Petőfi Népe.

A cikk a hozzászólásban található linken olvasható.

️ Látványos szakaszánál a csornai tanuszoda építése!

𝐆𝐚𝐧𝐳 𝐀𝐛𝐫𝐚𝐡𝐚́𝐦, 𝐚𝐳 𝐈𝐠𝐚𝐳𝐢 𝐡ő𝐬.

Kevés jobb hétvégi olvasmány van mint Igazi hősökről olvasni.

Ezért is van a dohányzóasztalomon hetek óta (nem dohányzom, de érdekes, hogy nincs jó…

Megverte a bukaresti bajnokcsapatot, s ezzel bennmaradt a román első osztályban az FK Csíkszereda! Így kell ezt, bravó, piros-feketék! Vasárnap pedig mi jövünk Szegeden, hogy keretbe foglaljuk a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média